Moldovába utazott Kövér László

Az Országgyűlés elnöke moldovai kollégájával és az ottani államfővel is tárgyalt szerdán.

MTI
2016. 09. 21. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlamenti elnökkel megtartott tárgyalásán Kövér László reményét fejezte ki, hogy a mostani látogatás új kezdetet jelent a hagyományosan jó kétoldalú kapcsolat tartásában, hiszen legutoljára 2012-ben került sor házelnöki találkozóra, és a jelenlegi európai politikai helyzet is az intenzívebb együttműködést indokolja – tájékoztatta a tárgyalásokról az MTI-t Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

A tájékoztatás szerint Kövér László kiemelte: Magyarország elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett, így a balkáni országok csatlakozásán felül a keleti partnerség tagállamainak felvételét is szorgalmazza. Készek vagyunk megosztani az elmúlt 26 év során felhalmozott jó és rossz tapasztalatokat egyaránt, ezzel is segítve Moldova európai uniós integrációját – hangoztatta.

Andrian Candu megköszönte, hogy Magyarország az elsők között ratifikálta Moldova társulási szerződését, és kijelentette, hogy a moldovai kormány kitűzött célja a társulási folyamat végigvitele, amely elengedhetetlen a reformok végrehajtásához és az ország modernizálásához.

Nicolae Timofti köztársasági elnöknél tett látogatásán Kövér László kijelentette, hogy a kormány keleti nyitás politikájával összhangban Magyarország prioritásként kezeli a magyar–moldovai kapcsolatok fejlesztését. Hazánk egy független, politikailag és gazdaságilag stabil, folyamatosan fejlődő Moldovai Köztársaságban, valamint az etnikailag vegyes társadalom többnyelvűségének, kulturális sokszínűségének megőrzésében érdekelt – fogalmazott a házelnök.

Timofti megköszönte az Országgyűlés elnökének mindazt a gazdasági, pénzügyi, oktatási és a gyógyszeripar területén nyújtott segítséget, amelyet Magyarország az elmúlt esztendőkben Moldovának adott – mondta az Országgyűlés sajtófőnöke.

Chisinauban Kövér László és a magyar küldöttség lerótta kegyeletét az 1945–48 között Moldovában elhunyt magyar hadifoglyok és polgári áldozatok emlékművénél, és látogatást tett Kósa Antal csángó–magyar származású, moldovai római katolikus püspöknél.

Látogatásának második napján, csütörtökön a házelnök felkeresi a Gagauz Autonóm Területet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.