Nem tudni, hány közszolga kerül majd utcára

Sokakat érinthet a leépítés.

MNO
2016. 09. 01. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, bizonyos háttérintézmények esetében elegendő volt az irányadó kormányrendeleten módosítani, ezeknél szeptember elseje jelenti a megszűnés dátumát. A következő dátum 2017. január elseje lesz, ekkor 24 intézmény fejezi be a mai keretek közötti működését. Ezeknél a szervezeteknél törvénymódosításokra is szükség van, a javaslat napokon belül az Országgyűlés elé kerül. Végül az utolsó dátumot 2017. március 31. adja, ekkor öt intézmény szűnik meg – fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette: a hatósági teendők legnagyobb részben a megyei kormányhivatalokhoz kerülnek át, a stratégiai kérdések eldöntésének és a jogszabályalkotásnak a feladatát pedig a szakminisztériumok kapják meg. A tárcák a mindennapos, hatósági döntések meghozatalában ezentúl gyakorlatilag nem vesznek részt.

Szavai szerint az érintett intézményeknél dolgozó alkalmazottak közül a legtöbben a kormányhivatalokhoz kerülnek át, és a jövőben is ugyanazt a munkát végzik, amit eddig. „Szót kell ejteni arról is, hogy életbe lépett az úgynevezett bértömeg-gazdálkodás. Ez azt jelenti, hogy a megszűnő intézményeknél a jogutód az eddigi költségvetés nyolcvan százalékát fizetheti ki bérként, így ennek következtében létszámleépítésre is sor kerül” – magyarázta.

Arra a kérdésre, körülbelül hány olyan ember lesz, akik az intézmény-összevonások, -megszüntetések miatt hagyják majd el kényszerűen a közszférát, Kovács azt mondta: a módszer sajátossága miatt a létszám „nemigen” becsülhető meg. „Azt ugyanakkor tudni kell, hogy a magyar államapparátus nagyobb a kelleténél, s uniós összevetésben sem állunk ez ügyben jól. Másrészt idehaza munkaerőhiány alakult ki, az államigazgatásból távozó szakemberek számottevő része így gyorsan megtalálhatja a számítását a magánszférában, és ebben segítséget is kívánunk nyújtani” – mondta az államtitkár a Magyar Időknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.