Molnár Zsolt, a bizottság elnöke az ülés után azt mondta: az AH vezetője lehetővé tette volna, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is támogatták volna, a kormánypártok azonban politikai döntéssel megakadályozták a tényfeltáró vizsgálatot. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke ezt tagadta. Azt hangsúlyozta, hogy egyelőre egy folyamatban lévő ügyről van szó, de ha a titkosszolgálatot érintő vizsgálat lezárul, további tájékoztatást kaphat a bizottság.
A 444.hu múlt szerdán írt arról, hogy tavaly decemberben egy újságírót zsarolással akartak „titkos együttműködésre” rávenni az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai.
Tasnádi László, a Belügyminisztérium (BM) rendészeti államtitkára az ülés előtt nyilatkozva megerősítette, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak, amely során megvizsgálják, hogy törvényes volt-e a tevékenység vagy sem.
Úgy fogalmazott: „valami történt, az biztos. Hogy hogyan, arról a bizottság előtt számolnak be”. Mivel minősített adatokról van szó, ezért nem mondott többet az államtitkár. A nemzetbiztonsági bizottságot a BM államtitkára és Kiss Zoltán, az AH főigazgatója zárt ülés keretében tájékoztatta.
Molnár Zsolt kiemelte: a demokrácia „akkor lesz beteg”, ha a sajtószabadságot korlátozzák. Ezért választ vártak volna arra, hogy a sajtóhírekben megjelentek szerint történt-e zsarolás, kompromittálás, bármi olyan, ami a hatalommal való visszaélésre, jogellenes cselekedetre utalna. A kormánypártok viszont ebben a szakmai kérdésben ügyrendi döntéssel megakadályozták a részletek megismerését, tényfeltáró vizsgálat indítását. Ez alapján az feltételezhető, hogy valami titkolnivaló van az ügyben – tette hozzá a testület elnöke.
Molnár Zsolt kérdésre válaszolva azt mondta: a szolgálatoktól kapott tájékoztatás alapján az ügy a büntető törvénykönyv szerinti zsarolást nem meríti ki, de szerinte ezt a tényfeltáró vizsgálat nélkül nem lehet biztosan tudni.
Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja azzal kezdte, hogy amióta a nemzetbiztonsági bizottság tagja, ilyen részletes tájékoztatást még nem kaptak. Példaként említette: örült volna, ha a kémkedéssel megvádolt jobbikos európai parlamenti képviselő, Kovács Béla ügyében is ennyi információt adtak volna a szolgálatok.