Magyarország azt kéri az Európai Uniótól, hogy növelje meg és igazságosabban ossza szét a migráció kezelésére szánt forrásokat az érintett országok között – közölte Orbán Viktor.
A kormányfő az uniós források nagyságrendje mellett azok belső elosztását is kifogásolta, mert az szerinte aránytalan, miután „a pénzt mindig Olaszország és Görögország kapja”, miközben Bulgária, Macedónia és Szerbia „szégyentelenül kis összeget” kap. Kérte ezért, hogy az utóbbi három országnak folyósítsanak több forrást.
Többször is hangsúlyozta, hogy Magyarország, amelynek eddig csaknem 500 millió euróba (150 milliárd forint) került a határvédelem, egyetlen eurót sem kért az EU-tól.
Az Angela Merkel német kancellár álláspontját firtató kérdésre Orbán Viktor azt mondta: a német álláspontban szerinte nincs semmilyen változás, a németek továbbra is hisznek abban, hogy „a kvóta egy értelmes dolog”. Hozzátette, a magyar álláspontban sincs változás: meg kell védeni a határt.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a migránsok kötelező befogadását előíró kvóták ügyében egész Magyarországot becsapták egy bonyolult európai jogalkotási rendszerben. A magyar kormányfő szombaton, a bécsi migrációs csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim”. Hangsúlyozta, az Európai Tanács „késhegyig menő viták” után kétszer is írásban döntött arról, hogy a kvótarendszer csak önkéntes lehet, ezzel szemben az Európai Bizottság később mégis megindított egy ezzel ellentétes jogalkotási folyamatot, ami átment az Európai Parlamenten és bekerült a miniszteri tanács elé, a javaslat elfogadásához pedig ebben az esetben már elég volt a minősített többség, így Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg azt.
„Egyszer becsaptak minket, ha hagyjuk, hogy becsapjanak minket, akkor becsapnak még egyszer” – mondta Orbán Viktor, majd kiemelte, el kell menni, és népszavazással kell megmutatni, hogy nem lehet az unióban kijátszani egy országot csak azért, mert kisebb mint a nagyok.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!