2018-tól jön az ingyenes wifiszolgáltatás

A fejlesztési tárca már dolgozik a koncepción.

MTI
2016. 11. 03. 7:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint nagyjából 2018 második felétől használhatják majd a magyarországi lakosok az ingyenes wifiszolgáltatást, a Digitális Jólét Programban megfogalmazott cél az, hogy az ország minden településén legyen egy köztéri és egy középületben elérhető hozzáférés.

Az NFM tájékoztatása szerint a koncepció kialakítása során figyelembe kell venni az összes kapcsolódó projektet, így a Szupergyors Internet Programot is, amelynek keretében minden magyar háztartásnak elérhetővé kell tenni a másodpercenkénti 30 megabites sávszélességű internetet.

A szélessávú hálózat fejlesztését uniós támogatással valósíthatják meg a győztesek. A tenderre 43 pályázó cég 234 ajánlatát bírálták el a kiírók. A nyertesek mindent összevetve 43 milliárd forint támogatásban részesülnek, a projekt összköltsége közel 63 milliárd forint. A pályázatban feltétel volt, hogy a nyertesek vállalják: az adott járásban minden fejlesztéssel érintett település központjában ingyenesen elérhető vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosítanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.