Még nem lesz kancellári rendszer az egészségügyben

Erről majd az új kormány dönt 2018 után.

MTI
2016. 11. 14. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott: „a kancellári rendszerről az új kormány dönt majd”. Hozzátette: a kancellári rendszer kialakulásáig az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK) fogják megerősíteni, erre négymilliárd forint jut.

Ónodi-Szűcs Zoltán a háttérbeszélgetésen azt mondta, a kancellári rendszer elhalasztását kudarcként éli meg, azonban az egészségügyi rendszer működésében nem okoz komoly változást a halasztás.

Úgy vélte, ha nem lesz kancellári rendszer, akkor az ellátási párhuzamosságokat más módon kell majd csökkenteni az ágazatban, amihez valószínűleg pluszforrásokat kap majd a tárca.

A háttérbeszélgetésen szó volt a kórházi adósságról is, amelynek mértéke szeptember 30-i állás szerint 60 milliárd forint, ebből a 30 napon túli lejárt tartozás 45,3 milliárd forint.

Az államtitkár jelezte, az adósság emelkedésének mértéke csökkent az utóbbi években, a korábbi havi ötmilliárdhoz képest az emelkedés mértéke hárommilliárd forint alatt van.

Konszolidációra szükség lesz – hangsúlyozta Ónodi-Szűcs Zoltán, hozzátéve, ennek mikéntje még egyeztetés alatt van.

Ladányi Márta helyettes államtitkár a háttérintézmények, azon belül az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átalakításáról elmondta, az úgynevezett alapkezelési feladatai megmaradnak a pénztárnak, vagyis az egészségügyi ellátás finanszírozása vagy például a méltányossági kérelmek elbírálása.

A természetbeni, pénzbeli ellátások kifizetése az államkincstárhoz, a többi – javarészt gazdálkodási, működtetési – feladat pedig az egészségügyi államtitkársághoz kerül.

Arra a kérdésre, hogy az OEP átalakítása hány munkavállalót érint, Ónodi-Szűcs Zoltán nem nyilatkozott, annyit mondott, hogy a bértömeg 20 százalékkal csökken.

Az egészségügyért felelős államtitkár kérdésre válaszolva közölte, az utóbbi idők sikereként lehet elkönyvelni, hogy a jövő évi költségvetésben 170 milliárd forinttal jut több az ágazatra, ezenkívül 40 milliárd forint a budapesti ellátás újraszervezésére.

További sikerként értékelte az egészségügyben megkezdett és a következő években folytatódó béremelési programot és azt, hogy megkezdődött az emelt szintű szociális ápolás kérdésének rendezése is.

Ónodi-Szűcs Zoltán biztos abban, hogy az egészségügy kampánytéma lesz a választások közeledtével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.