Nyugodtan kószálhatnak a pszichiátriai betegek

A probléma nem lokális, az önkéntesen kezelt betegeket semmi nem köti a kórházakhoz.

Kérdéseinket szerettük volna feltenni a kórházi osztály illetékesének is, ám válasz helyett csak szúrós tekintetet kaptunk. Mint kiderült, újságíróként a létesítmény területére sem léphettünk volna be, csak a veszprémi kórház írásos engedélyét lobogtatva. A sümegi intézmény ugyanis nem városi, hanem megyei fenntartású, Veszprémhez tartozik. Pedig akár könnyedén meg is védhették volna magukat, ha élnek a lehetőséggel, hiszen egyáltalán nem ritka, és még csak nem is tilos, hogy az ápoltak a kórházak környékén mászkáljanak.

Azok a betegek, akik nincsenek korlátozva, minden további nélkül távozhatnak a kórházak pszichiátriai osztályáról, ugyanúgy, mint például a belgyógyászatról vagy éppen az urológiáról – emeli ki Vizi János pszichiáter szakorvos és jogász, igazságügyi szakértő. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, a pácienseknek kifejezetten veszélyeztető magatartást kell tanúsítaniuk önmagukra vagy másokra nézve. Ilyen esetben kötelező gyógykezelést rendelhetnek el, ekkor pedig már a szabad mozgás is korlátozható. Mindez tehát konkrét betegséghez vagy állapothoz sem kötődik, olyan például nincs, hogy valakit azért nem engednek ki, mert mondjuk skizofrén. Azt sem lehet korlátozni, aki önként feküdt be – kivéve persze, ha állapota romlik, és veszélyessé válik.

Sok alkoholistát is befektetnek a pszichiátriára – nekik az addiktológián lenne a helyük, mégis bekerülhetnek erre az osztályra. Elsősorban velük fordul elő, hogy a szomszédos kocsmába szöknek ki, majd onnan vissza be. Ezt Vizi János a kooperáció hiányának minősíti. A betegeknek ugyanis nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak, ilyen például a kezelőorvossal való együttműködés. Azt a házirend vagy a terápiás szerződés is rögzíteni szokta, hogy a kezelés alatt nem szabad alkoholizálni, ha pedig ezt a szabályt a beteg megszegi, az osztály vezetésén múlnak a következmények. Arról viszont szó sem lehet, hogy valakit pusztán emiatt korlátozzanak, esetleg helyezzenek zárt osztályra – a kocsmázás ugyanis önmagában nem veszélyeztető magatartás.

Igaz, tudunk olyan ellátottról is, akit balesete után egy fővárosi kórház pszichiátriai osztályán „tároltak”, ottléte alatt pedig annak volt fültanúja, hogy a főorvos viziten rendelte el egy szobatársának zárt osztályra helyezését azért, mert kiderült: dohányosként kilógott cigarettát vásárolni.

Az önszántukból kórházba vonuló pszichiátriai betegeknél kötelező gyógykezelést – s így egyben a mozgási szabadság korlátozását – kizárólag akkor rendelhetnek el, ha a felvételt követően bírósági felülvizsgálat írja ezt elő. Például ha esélyessé válik, hogy a páciens kísérletet tesz saját életének kioltására, ha előfordult már nála önveszélyes magatartás, vagy ha olyan hallucinációról számol be, amely erőszakos tettekre sarkallhatja. De még az is indok lehet, ha az illető nem eszik, nem iszik, csak a plafont bámulja – hiszen így előbb-utóbb meghalna. A pizsamában flangálás viszont nem. Ahogy Vizi János fogalmaz: „A betegek ugyanúgy megtehetik ezt, mint maga vagy én. Csak mi nem tesszük, mert rossz szemmel néznének ránk, ha így hagynánk el a lakást. Egyéb akadálya viszont valóban nincs.”

Azt persze ki kell emelni, hogy a pszichiátriai osztályokról nem az „átlagos betegek” szoktak távozni, nekik jellemzően nem jut eszükbe mezítláb mászkálni a főúton. Az elkódorgó páciensek egyik része zavart, idős beteg, vagy éppen súlyos pszichotikus állapotban van. A másik csoportba azok a függők tartoznak, akiktől ha elveszik az utcai ruhát, akkor bizony jobb híján pizsamában is kimennek alkoholt, drogot szerezni.