Túl sokan vannak börtönben Magyarországon, ami megnehezíti a fogvatartottak visszavezetését a társadalomba – mondta lapunknak Vig Dávid kriminológus. Az ELTE Kriminológia Tanszékének adjunktusát annak kapcsán kérdeztük, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a közelmúltban tette közzé Börtönstatisztikai Szemle című kiadványát.
Az adatokból kitűnik a fogvatartottak számának ugrásszerű növekedése: 2010 és 2011 között 15 ezerről 17 ezerre emelkedett, ma pedig 18 196 főnél tart ez a szám. Vig Dávid szerint az ok nem a szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények elszaporodása, hanem egy büntetőpolitikai fordulat, amely előtérbe helyezte a szabadságelvonó büntetéseket. – Az európai összehasonlításban amúgy is szigorú büntetéskiszabási szabályok tovább szigorodtak – értékelte a szakember, aki szerint sokszor olyan elkövetőket is kiragadnak a családjukból, környezetükből, akiknél egyéb módon is célt lehetne érni, például pénzbüntetéssel.
A kriminológus úgy látja, itthon túlértékelik a szabadságvesztés visszatartó erejét, ezt favorizálják ahelyett, hogy a bírók szélesebb mérlegelési teret kapnának személyre szabottabb és olcsóbb szankciók alkalmazásához. Pedig a kutatások nem támasztják alá, hogy a súlyosabb büntetések kilátásba helyezésének elrettentő hatása lenne.
A hosszabbodó büntetések vezettek oda, hogy emelkedik az idősek aránya az intézetekben. A hatvan év feletti rabok immár több mint kétszer annyian vannak, mint 2011-ben, és a negyvenévesnél idősebbek sokasága is gyarapszik.
E folyamatok egyre zsúfoltabb börtönökhöz vezetnek. 2014-ig folyamatosan nőtt a zsúfoltság, és azóta is csak a börtönépítések miatt állt meg. – Ilyen közegben sokkal kevésbé van lehetőség hatékony reintegrációs programokra, pedig a fogvatartottak döntő többsége előbb-utóbb vissza fog kerülni a társadalomba, és nem mindegy, hogy milyen állapotban – figyelmeztetett Vig Dávid. – A hosszú távú megoldás a racionális büntetőpolitika kialakítása lenne, amelyben csak az kap szabadságvesztést, akinek tényleg rács mögött a helye – vonta le következtetését a szakember, aki hozzáfűzte: „Fontos, hogy a szabadságvesztés csak annyi ideig tartson, amennyi a célja eléréséhez feltétlenül szükséges. Ezzel nagyon sok, a társadalomra is káros következménytől óvnánk meg magunkat.”
Az aktuális statisztika kedvező irányú fordulatokat is mutat. Míg az elmúlt fél évtizednyi idő alatt félévente nagyjából 20-25 intézményen belüli öngyilkossági kísérletet regisztráltak, az idei év első felében hat ilyen eset volt. Noha egyetlen kiugró adatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, Vig Dávid rávilágított, a BVOP különös figyelmet fordít erre a problémára.
A raboknak egyébként elsöprő többsége, 92,6 százaléka férfi, ám a nők száma emelkedik. A szakember szerint itt sem beszélhetünk a bűnözési struktúrák átalakulásáról, az ok újfent inkább a büntetéskiszabási szabályok megváltozásában keresendő.Ugyancsak javuló tendenciát mutat, hogy mind kevesebb terheltet tartanak előzetes letartóztatásban; az öt évvel ezelőtti 4500-hoz képest ma alig 3800-at. – Ebben a bíróságok munkáján kívül szerepe lehet egy uniós irányelv 2014-es átültetésének is, azóta az ügyészek húsz százalékkal kevesebb esetben indítványozzák ezt a fajta kényszerintézkedést, ugyanakkor sajnálatosan ez nem jelenti az alternatív intézkedések azonos mértékű terjedését – emelte ki Vig Dávid.
Az összesen 231 fiatalkorú fogvatartott a teljes fogvatartotti sokaság 1,26 százaléka csupán, számuk lassú csökkenést mutat. A 14–24 éves elítéltek öt éve még kétezren voltak, mára tíz százalékkal kevesebben lettek. – Ennek egyik fontos oka a bűnelkövetők átlagos életkorának dinamikus növekedése: míg 1995-ben egy átlagos elkövető 29,5 éves volt, tavalyelőtt már több mint 34 – ismertette a kriminológus.
