A kormánypárti politikusok Orbán Viktor kormányfőtől Halász Jánosig, a Fidesz-frakció szóvivőjéig már második napja ünnepelték tegnap az Alkotmánybíróság döntését, ami azért is érdekes, mert a testület nem hozott semmilyen konkrét határozatot a migránsok tervezett tömeges áttelepítésével kapcsolatban. Csupán elvi állásfoglalást adott ki, miszerint ha beadvány érkezik, akkor vizsgálhatják, hogy kiolvashatók-e a jelenlegi alaptörvényből is bizonyos következtetések. Vagyis hogy „az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát”. Ráadásul leválasztották az éppen a migránsok csoportos betelepítésével kapcsolatos lényegi kérdést a többi ombudsmani felvetésről (Székely László fordult korábban a testülethez), és csak később tárgyalják. Sokat elárul a helyzetről, hogy az MDF-, Fidesz-, majd KDNP-képviselő, jelenleg alkotmánybíró Salamon László különvéleményben fejtette ki, hogy a testület határozata „ezekből az elvi alapokból nem jut el az alapjogi biztos kérdéseire vonatkozó konzekvenciák levonásáig”. Az érvénytelenül végződött október 2-ai népszavazás, valamint az alkotmánymódosítás november 8-ai kudarca után viszont ennyi is elég volt a Fidesznek arra, hogy újabb kommunikációs lavinát indítson, és az ellenzék kudarcának állítsa be azt, amit az Alkotmánybíróság (nem) mondott. A határozat hivatkozási alappá válhat a korábban létfontosságúnak ítélt alaptörvény-módosítás elengedésére. – A helyzet az, hogy amikor ezt meghallottam, akkor először megemeltem a kalapomat az Alkotmánybíróság döntése és a magyar alkotmánybírók előtt, utána pedig földobáltam az égnek, mert óriási segítséget kaptam ahhoz a csatához, amit Brüsszelben meg kell vívni – ezt mondta Orbán Viktor tegnap az állami rádiónak, célozva a december közepén esedékes uniós csúcsra.
Hozzátette, most már zárójelbe lehet tenni „az ellenzék gáncsoskodását”, mert az Alkotmánybíróság kimondta, alkotmánymódosítás nélkül is, a mostani alkotmányszöveg alapján is joga és kötelessége a kormánynak kiállnia Magyarország önazonossága és elemi érdekei mellett. – Ez azt jelenti, hogy nem támogathatnak olyan brüsszeli döntést, mely sérti a szuverenitást, és nem mondhatja meg más, ki éljen itt, azaz külső döntéssel nem lehet megváltoztatni az ország népességét – tette hozzá Orbán Viktor.