Nem költöztetik Miskolcra a tököli rabkórházat

Ezt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közölte.

MTI
2016. 12. 31. 9:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem költözik Miskolcra a tököli rabkórház – írja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) tájékoztatására hivatkozva szombati számában a nyíltan kormánypárti Magyar Idők. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletei és a kormány döntése nyomán a következő években megvalósuló férőhelybővítési programnak ugyanakkor az új fegyintézetek felépítése mellett része lesz egy újabb egészségügyi központ kialakítása is.

A következő években nyolc új börtön épül az országban, ezek közül hét Kelet-Magyarországon – emlékeztet a lap, hozzátéve, hogy az intézetek helyét pályázati úton választották ki, a munkahelyteremtő beruházásért komoly verseny folyt a települések között, és ezek során többfelé a lakosság véleményét is kikérték. Most azonban a szocialisták mellett a Jobbik szintén felszólalt az ellen, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház használaton kívüli részlegéből egy új, elkülönített büntetés-végrehajtási egészségügyi központot alakítsanak ki, amely szintén munkahelyeket teremt.

A beruházás jelenleg a tervezési szakaszban jár. A felújítás befejezésének és a tervezett átadásnak az időpontját 2018 végében jelölte meg a lap kérdésére a BVOP.

A tököli rabkórházban jelenleg körülbelül 140 fogvatartottat kezelnek. 2015-ben valamivel több mint 110 ezer fogvatartottat szállítottak oda ambuláns vizsgálatra, és megközelítőleg 1300 fekvőbeteg fordult meg az osztályain (belgyógyászat, sebészet, nőgyógyászat, tüdőgyógyászat, krónikus és fertőző részleg), ami megfelel egy közepes szintű megyei kórház betegforgalmának – írja a kormánypárti napilap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.