A csütörtöki közmeghallgatáson Tulcsik Edit nehezményezte, hogy legalább 40 éven át mindig mindenki visszafordulhatott a Böszörményi úton, de nem volt jellemző, hogy az érintett területen a zebrán gyalogosokat ütöttek volna el itt. Ő, mint mondta, akárcsak tapasztalata szerint a többi autós, mindig elengedte az átkelőket. – A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hajlandó lenne módosítani a forgalmi renden, de önök nem, miért? – kérdezősködött tovább a hölgy, aki problémaként vetette föl, hogy a Kiss János altábornagy utcában és a kerület más részein is egyre nagyobb számban jelentek meg patkányok, s a házukban gondot okozott az ott lakóknak egy éjjel-nappal nyitva tartó dohánybolt, amelyet a vevők gyakorlatilag kocsmának használtak.
– A térfigyelő kamerák célja nem a pénzbeszedés, hanem a bűnmegelőzés, ezért egyre több ilyen berendezést helyezünk ki – szögezte le Váczi János alpolgármester, aki helytelenítette a KRESZ tudatos megsértését. Pokorni Zoltán ráerősített beosztottja mondandójára, hogy az önkormányzat összesen öt táblát helyeztetett ki az illetékesekkel, hogy figyelmeztessék a szabályokra az autósokat. Szerinte a rendőrök kérték a kamerákat és a BKK, legújabban pedig a Budapest Közút Zrt. is azt mondta neki: nem lehet megváltoztatni a forgalmi rendet. Ezzel szemben lapunk birtokába került egy másik lakónak írt levél, amelyben a közútfenntartó cég azt írta: készek intézkedni, ha ahhoz az út tulajdonosa, azaz a XII. kerületi önkormányzat hozzájárul. A kör bezárult, tehát marad a bírság.
A patkányok elszaporodására az önkormányzat szerint magyarázat lehet a sok építkezésen megforgatott föld, de a polgármester igyekezett mindenkit megnyugtatni: a helyi újság legközelebbi számában közzéteszik a fővárosi patkánymentesítő cég elérhetőségét. Kiderült, a kifogásolt dohánybolt tulajdonosa már felvett egy biztonsági őrt, aki rendre eltessékeli az üzlet környékén inni vágyókat. Egy másik lakó a fogaskerekű pályájára merőleges utcák használhatatlanságára hívta fel a figyelmet. Ennek kapcsán pedig Pokorni azt is elmondta: a BKK-nál elkészültek a meghosszabbítás és a felújítás tervei, s a sok tízmilliárd forintos beruházás engedélyeztetése zajlik. Lapunknak erről korábban Tarlós István főpolgármester azt mondta, a fejlesztés kivitelezésére 2019-ig nincs forrás.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!