– Túrj bele a hajamba, de ne úgy, mindkét kezeddel! – mondja Dani, a gyógyulófélben lévő kilencéves, leukémiás kisfiú, akinek sűrű, hosszú haja és vidám mosolya nem utal arra, hogy éveken keresztül küzdött a betegséggel. Volt idő, amikor a karácsonyt sem ünnepelhette otthon. Három és fél éves volt ugyanis, mikor kiderült, hogy leukémiás. Hét hónapos idegőrlő várakozás után tavaly kapott csontvelő-átültetést a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórházban.
Póti Zsuzsanna, Dani édesanyja a csontvelőtranszplantált gyerekek és szüleik ideiglenes otthonául szolgáló Démétér Ház Mikulás-ünnepségén arról beszélt lapunknak: tavaly októberben Izsákról költözött Budapestre, mikor végre megszólalt a telefon. Közölték: találtak donort. Az asszony a Démétér Házban lakott, míg fiát a kórházi épületben kezelték. Az intézményben töltött karácsony szerinte azért nagyon nehéz, mert nem az addig megszokott helyen és emberek között ünnepelhetnek, és bár ott is van karácsonyfa, szeretetteljes emberek, ez mégsem ugyanolyan, mint az otthon melegében lenni. Ráadásul azt, hogy nem lehet hazamenni, a gyerekeknek sem könnyű elmagyarázni.
A mára már ismét Izsákon élő kisfiúnak a transzplantációt követően tavaly egy hónapot kellett a kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán működő steril bokszban töltenie. Ez idő alatt az orvosok, nővérek is csak speciális, steril öltözékben mehettek be hozzá, ilyenkor ugyanis a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, a gyerekek gyakorlatilag immunrendszer nélkül élnek. Innen költözhetett aztán a szomszédos Démétér Házba, ahol édesanyja is vele lehetett.
– Harminchét napot töltöttem a steril bokszban, ami borzasztó volt. Sok barátom már tíz nap után kijöhetett, mert jók voltak az értékeik, de utólag kiderült, hogy ez rossz döntés volt. Sokan meghaltak. Egy barátom eljött hozzánk, mikor meghalt a testvére, hogy egy kicsit ne gondoljon arra, milyen rossz ez az egész. Három hetet töltött nálunk, és nagyon jól elszórakoztunk, csak egyszer beszélt a testvéréről. Később azt mondta, a legjobb napokat nálunk töltötte – mesélte Dani, aki az elmúlt évek során sokakat elveszített.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!