A magyar hatóságok zárhatják le Malina Hedvig ügyét

Hivatalosan is átvette az ügyet Magyarország Szlovákiától.

MTI
2017. 01. 20. 13:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsák Malina Hedvig még tavaly februárban kérvényezte az ügyében eljáró Nyitrai Járási Bíróságnál, hogy ügyét magyarországi bíróságnak adják át. A kérvényre a márciusi parlamenti választás után bólintott rá Tomás Borec, az előző Fico-kormány távozó igazságügyi minisztere. Ahhoz azonban, hogy az ügy áthelyezése hivatalossá váljon, még a magyar hatóságoknak is jóvá kellett hagyniuk. A Sme információi szerint erre december végén került sor, január első napjaiban pedig a magyar főügyészség levélben értesítette a szlovák igazságügyi tárcát arról, hogy átvizsgálták a vonatkozó dokumentumokat, és átveszik az ügyet.

„Jelenleg annak lehetőségét vizsgáljuk, hogy milyen módon adjuk át az ügy iratait és bizonyítékanyagát a magyar félnek” – mondta a szlovák szaktárca szóvivője a pozsonyi lapnak. A Sme szerint annak hivatalos átadását követően az ügy a győri ügyészséghez kerül, amely két döntést hozhat: a bizonyítékok hiányára hivatkozva (az ügy tíz éve során a tárgyi bizonyítékok egy része megsemmisült) leállítja a bűnvádi eljárást, vagy kiadja egy illetékes helyi bíróságnak, amely újraindítja az egész bizonyítási eljárást.

A fiatal nő ellen – akit vallomása szerint Nyitrán 2006-ban még diáklányként azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán – 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség, mert a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta. Az ügyben hamis tanúzás miatt 2014 decemberében nyújtott be vádindítványt a szlovák főügyészség Zsák Malina Hedvig ellen, aki 2013-ban felvette a magyar állampolgárságot, majd Szlovákiából Magyarországra költözött. Miután az eljárást Magyarország hivatalosan is átvette, a szlovák hatóságok abban nem illetékesek többé, ez pedig a több mint tíz éve húzódó ügy belátható időn belüli lezárását jelentheti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.