A Néprajzi Múzeum is zárva lesz Putyin miatt

A dolgozóknak azt mondták, úgysem engednének senkit az épülethez.

Kósa András
2017. 01. 30. 13:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén is alaposan felforgatja majd fővárosunkat Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezése: már a csütörtöki látogatás előtt elkezdődnek az útlezárások, aznap pedig a tömegközlekedést is több vonalon korlátozva vagy terelve lehet majd csak igénybe venni. Emiatt például, mint az Index megírta, a Szemere Utcai Általános Iskola és Gimnáziumban tanítási szünetet tartanak a látogatás napján, mert „szinte lehetetlen lesz megközelíteni az épületet” – mint arról a szülőket tájékoztatták.

Nem ez lesz az egyetlen közintézmény, amelyik nem nyit ki a látogatás miatt: a Néprajzi Múzeum szintén zárva lesz csütörtökön. A parlamenttel szemben álló épület dolgozóit információink szerint még a múlt héten tájékoztatta a múzeum vezetése, hogy mivel „úgysem tudnák megközelíteni” munkahelyüket, ezért inkább ki sem nyitnak. Azóta egyébként a múzeum honlapján is szerepel már, hogy „technikai okok miatt” zárva tartanak február 2-án.

A Néprajzi Múzeum Angela Merkel két évvel ezelőtti látogatásakor nem zárt be teljesen, igaz, az intézmény ablakait akkor sem közelíthették meg az épületben tartózkodók, és már a Szabadság téren ellenőriztek mindenkit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.