A Századvég összeboronálta a Jobbikot és a baloldalt

Lánczi Tamás a választási matematikával is érvelt.

MTI
2017. 01. 03. 19:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lánczi Tamás az M1 aktuális csatornán kedden úgy vélekedett: nem lehet nem észrevenni azt az igyekezetet, ahogy a Jobbik megpróbál megfelelni a baloldali szavazóknak. Ennek példája, hogy a Jobbik és a baloldal nem szavazta meg a kormánypártok által kezdeményezett alkotmánymódosítást – mondta.

Véleménye szerint az együttműködésre kényszeríti a Jobbikot a választási matematika is, ugyanis a Jobbik messze van attól, hogy „befogja” a Fideszt.

A Jobbikon belül ugyanakkor komoly problémát okoz, hogy Vona Gábor utóbbi hónapokban tapasztalt megnyilvánulásai élesen szembemennek azzal, amit a párt az alapítása óta képviselt – mondta az elemző.

Lánczi Tamás szerint Magyarország elmaradott területein, ahol korábbi szocialista szavazókat szívott fel a Jobbik, még meglehet az átszavazási hajlandóság a baloldalra, ám a korábbi MIÉP-tagok vagy a lelkes jobboldali fiatalok értetlenül állnak az előtt, hogy Gyurcsányékkal vagy az MSZP-vel kelljen együttműködniük.

Az elmúlt másfél évben a radikális szavazók lemorzsolódása folyamatos a Jobbikban – mondta az elemző.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.