A betegek helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a szuperbaktériumok közel ugyanolyan gyorsan növekednek és terjednek, mintha nem lennének rezisztensek, ezért fertőződik meg egyre több ember. – A szuperbaktériumok által okozott fertőzéseket sokkal nehezebb kezelni, mint a gyógyszerre érzékenyebb fajták által kiváltottakat. Ha azonban a problémát okozó antibiotikumok felhasználását csökkentenék ott, ahol a szuperbaktériumok elterjedtek, és csak abban az esetben használnák őket, ha arányuk alacsony, akkor könnyebb volna gyógyítani a fertőzötteket is – mondta Füzi Miklós. A helyzeten tehát javíthatna, ha ezt a típusú gyógyszert a jövőben észszerűbben használnák. Mint megtudtuk, az MRSA-val a kutatók végeztek is ilyen vizsgálatokat, és jelentősen csökkent az úgynevezett szuperklónok előfordulása: egy év alatt 20 százalékos csökkenést sikerült elérni.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e már olyan kórházak az országban, ahol csökkenteni szeretnék a rezisztenciát okozó antibiotikumok felhasználását, a szakember úgy válaszolt: jelenleg is több fővárosi intézménnyel egyeztetnek, de egyelőre biztosat még nem tud mondani. Annyit azonban elárult, az esetek többségében nem jelentene többletköltséget, ha más, helyettesítő gyógyszereket használnának a kezelésekhez.
A mikrobiológus 2016-ban publikát kutatásával kapcsolatban – melynek alapjairól 2014-ben számolt be a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézete – egyébként a legnevesebb külföldi szakértők is úgy nyilatkoztak: jelentős felfedezést tettek a magyar tudósok. – A cikk tavalyi megjelenése óta számos szakembertől kaptam pozitív visszajelzést, leginkább amerikai és angol kutatók kerestek meg, de a legutóbbi időben egyes vezető magyar szakemberek részéről is érdeklődés tapasztalható, ami nagy örömmel tölt el. Bízom benne, hogy a magyar kutatók is elismerik a felfedezés jelentőségét, és rövidesen pozitív változások kezdődnek majd – mondta Füzi Miklós.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!