Autók és kukák gyulladtak ki éjfél után Balatonfüreden

Hogy miért lángoltak a kisteherautók, egyelőre nem tudni.

MTI
2017. 01. 01. 6:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Helt Ákos elmondta: a település központjának közelében lévő Köztársaság utcában eddig ismeretlen okból gyulladt ki két kisteherautó, egy személygépkocsi és több kuka vasárnap éjfél után. A tűzben nem sérült meg senki, a lángok továbbterjedését a balatonfüredi önkormányzati és a veszprémi hivatásos tűzoltók akadályozták meg – tette hozzá.

Országszerte harminc tűzeset történt pirotechnikai eszközök használata miatt szilveszteréjszaka. Ezt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője közölte vasárnap reggel az MTI-vel. Mukics Dániel elmondta: hét esetben fenyők gyulladtak meg, a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőn hat tuja égett. Négy helyen a tető kapott lángra, Dunakeszin és Budapesten erkélyen elhelyezett tárgyak égtek.

Vácon egy panellakás erkélyén keletkezett tűz. A lángok átterjedtek a lakás egyik szobájára, valamint a két felette lévő erkélyre is. A tűzoltók és a rendőrök hetven embert kísértek ki az épületből. A tűzoltás és az épület átszellőztetése után mindenki visszatérhetett a házba.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán két melléképület közé szorult, nagy testű kutyát kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak – közölte Mukics Dániel.

A tűzesetekben senki nem sérült meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.