Biztos nem lesz köztársasági elnök Majtényi

Erről ő maga beszélt a Hír TV műsorában, ahol azt is kiemelte, hogy a teljes politikai garnitúra cseréjére lenne szükség.

MNO
2017. 01. 06. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, egykori adatvédelmi biztos, jelenleg a baloldali ellenzék köztársaságielnökjelölt-aspiránsa a Hír TV Magyarország élőben című műsorában beszélt arról, hogy köztársasági elnök biztosan nem lesz, de a kitűzött célok egy új alkotmányról, a korrupció letöréséről, egy új választási rendszerről és a szegénység csökkentéséről megvalósulhatnak. Hozzátette: a jelenlegi ellenzék borzalmas helyzetben van, a teljes magyarországi politikai garnitúra lecserélésére lenne szükség.

„Miután 20 évig tudtunk élni alkotmányos köztársaságban, és az egyébként működött, noha a züllöttsége belejátszott abba, hogy olyan könnyen meg lehetett dönteni, mint 2010-ben, megalapozott a remény, hogy lesz még alkotmányos magyar köztársaság” – nyilatkozta Majtényi.

Január első hetében civil kezdeményezés indult Majtényi László államfői jelöléséért. A petíció aláírói közt olyan nevek találhatók, mint Heller Ágnes filozófus, Parti-Nagy Lajos író, Bródy János zenész, Göncz Kinga egykori külügyminiszter, Iványi Gábor lelkész, illetve az ötletgazda Elnököt a köztársaságnak elnevezésű csoport. Majtényi a jelölést feltételekkel ugyan, de elfogadta.

December végén Áder János jelenlegi köztársasági elnök közleményben jelentette be, hogy elfogadta a jelölést a következő államfői ciklusra is, a választásra májusban kerül sor. Korábban felmerült, hogy a posztot Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője veheti át, de Orbán Viktor végül kiállt Áder mellett.

Az államfőt a parlament választja, a jelöléshez 40 képviselő aláírására van szükség. Ha elsőre nem támogatja a képviselők kétharmada a jelöltet, akkor a második fordulóban már elég az 50 százalékos többség. Így minden bizonnyal a Fidesz jelöltje, azaz Áder János lesz továbbra is a köztársasági elnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.