Ezeknél nagyobb tétel volt a levelek és borítékok gyártása. Ezzel kapcsolatban a szocialista Mesterházy Attila egy korábbi kérdésére közölte a minisztérium, hogy „a nyugellátásban részesülő állampolgárok részére küldendő miniszterelnöki levelek és borítékok nyomdai kivitelezése (2,6 millió db)” 51 155 600 forint volt. Ezek a tételek összesen 81,2 millió forintot adnak ki, bár azt egyelőre nem tudni, hogy voltak-e egyéb kiadások is (az októberi népszavazást megelőző kormányfői levélnél például olyan tételek is előkerültek, mint a „küldemény hajtogatási költsége” vagy a „borítékolás költsége”). Az ügyben tegnap kérdéseket tettünk fel a Miniszterelnöki Kabinetirodának, de ezekre lapzártánkig nem érkezett válasz.
Orbán Viktor egyébként a legalább 81 millió forint közpénzt felemésztő levelezésben a többi között azt tartotta fontosnak közölni, hogy a kormány jelenlegi sikerei nem valósulhattak volna meg, ha nincsenek a mai nyugdíjasok, akik révén az ország újra és újra talpra tudott állni. „A ma sikereiben az előttünk járó nemzedékek munkája is benne van. Ezt soha nem szabad elfelejtenünk” – írta. Legutóbb a miniszterelnök az október 2-ai népszavazás előtt küldött konzultációs levelet a kényszer-betelepítéssel kapcsolatban. Akkor lapunk közérdekűadat-igénylése alapján derült ki, hogy a kampány miniszterelnöki leveleinek kiküldése csaknem 682 millió forintba került az adófizetőknek, a gyártási költségekre pedig majdnem harmincmillió forint ment el. (A kormány akkor 8,1 millió nemzeti konzultációs levelet küldött ki, további 500 ezer levelet azoknak a magyaroknak, akiknek külföldi lakcímük van.) Ezenkívül 4,2 millió háztartásba juttatták el a húszoldalas, kék színű tájékoztató füzeteket, amire még 165 millió forint közpénzt költöttek el az egyébként eredménytelenül végződött népszavazás előtt.
Volt ugyanakkor már olyan levelezés is, amelynek költségeit a Fidesz saját maga állta. 2010-ben, illetve 2011-ben három levelezés is volt a nyugdíjasokkal. Először a nemzeti konzultáció keretében fordultak az idősekhez, majd a nyugdíjpénztári változásokról és a gázárról tájékoztatták őket, végül pedig 2011 novemberében Orbán Viktor azt ígérte az időseknek, hogy nem csökken a nyugdíjak értéke, és a rezsi sem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak értéke. Utóbbi költségeit a nyugdíjbiztosítási alapból fizették, viszont 2010 szeptemberében, amikor a nemzeti konzultáció keretében kapott minden nyugdíjas levelet – méghozzá válaszborítékkal együtt – a miniszterelnöktől, annak a költségeit még a Fidesz állta.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!