Egészségügyi háttérintézményeket szüntet meg a kormány

Egyebek mellett az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és az Országos Epidemiológiai Központ is megszűnik.

MTI
2017. 01. 24. 5:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újság keddi cikke szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet területi szervei július 1-jével szűnnek meg, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság pedig november 1-jével, a Magyar Államkincstárba történő beolvadással.

Januárban huszonöt, tavaly szeptember 1-jétől tizennégy intézmény szűnt meg.

A megszűnő központi költségvetési szervek hatósági feladat- és hatásköreinek jelentős része a közigazgatási szervezetrendszer területi és helyi szintjeire, illetve a járási hivatalokhoz, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz kerültek, kerülnek.

A megszüntetett központi hivataloktól és költségvetési szervektől a kormányhivatali szervezetrendszerbe megközelítőleg 2500, míg a fővárosi és megyei kormányhivataloktól a járási hivatalokhoz 7500 dolgozó került át eddig. Az érintett szervezeteknek 20 százalékos bértömegcsökkentést kellett végrehajtaniuk – erősítették meg.

Az idei évre vonatkozó megtakarítások összege a Miniszterelnökség szerint még nem ismert, mivel a költségvetési beszámolók az átalakulást követően készülnek, de a hatásokat bemutató adatok a már tavaly szeptember 1-jével megszüntetett szervek esetében is legkorábban az idén jelennek meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.