– Valamilyen humoros megoldásnak láttam szükségét. Elég, ha az emberek csak egy kicsit ijednek halálra tőle. A nevetés megnyugtató, és ha az ember nevet egy viccen, azt többnyire megjegyzi. Ha pedig a vicc valamilyen szakmai információra épül, akkor talán azt is. Így jött a videós ötlet, amelyhez a Youtube mint platform adott volt – emlékszik vissza a kezdeti ötletelésre. A tettek mezejére csak később lépett, a túlórák és az ügyeletek miatt kevés ideje volt, ráadásul akkoriban egy sci-fi regény írásával is el volt foglalva. Dolgozni persze elkezdett a videón, de munka mellett nagyon lassan haladt vele.
Zoológus párjával, aki a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Evolúciós Ökológiai Kutatócsoportjának munkatársa, 2014-ben költöztek vissza Füredről Budapestre, ahol korábban is éltek. Akkor döntött úgy: nem keres új állást addig, amíg be nem fejezi kreatív feladatát. Így készült el szívférgességről szóló első videója, amely hatalmas sikert aratott. Azóta is tarol – eddig 124 ezren látták, de ma már nem ez a legjobban teljesítő kisfilm. A baktériumok és a vírusok közti különbséget bemutató animáció nézettsége már 350 ezer fölött ketyeg, de szépen hasít a veszettségről szóló kisfilmje is. Utóbbi gyönyörűen bemutatja azt, hogy a humoros ismeretterjesztés mire képes: aki megtekinti, garantáltan nem akarja szabotálni kutyája beoltatását. Ez az a hatás, amelyet a kötelező oltás elmulasztása miatti hatósági fenyegetés valahogy nem képes elérni.
Zoltán a szívférges videó után sorra kapta az együttműködési ajánlatokat. Akkor gondolkodott el azon, hogy érdemes lehet ezzel a kérdéssel komolyabban foglalkozni.
– Amikor az egészet elkezdtem, még sejtelmem sem volt az animálásról vagy a videókészítésről. Csak halovány elképzeléseim voltak, egyetlen rajzprogramot ismertem, a képkockákat azzal tudtam digitálisan utógondozni. Maguk a rajzok kezdetben kézzel készültek – mondja, majd előkap néhány régi papírt. A szívférgesség eredeti képkockáit láthatjuk.
Ma már máshogy készülnek a videók: a narrációt stúdiómikrofon rögzíti, a rajzok pedig papír nélkül, LCD digitalizáló táblán születnek (magyarán egy monitoron, amelyre rajzolni lehet).

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!