Évek óta nem adtak ennyi gyereket örökbe

Több gyermek kerül a gyermekotthonokból és a hivatásos nevelőszülőktől véglegesen családba.

2017. 01. 18. 5:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két év alatt közel 15 százalékkal nőtt az engedélyezett örökbefogadások száma, és az emelkedés egyértelműen az állami szakellátásból történő örökbefogadásoknál tapasztalható. Ez azt jelenti, egyre több gyermek kerül a gyermekotthonokból és a hivatásos nevelőszülőktől véglegesen családba – derül ki a Magyar Nemzet által megismert legfrissebb adatokból. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 2013-ban még 726, 2014-ben már 784, 2015-ban pedig már 829 gyereket fogadtak örökbe, ami közel 15 százalékos növekedést jelent két év alatt. A javulás még jelentősebb annak fényében, hogy utoljára az ezredforduló elején sikerült egyetlen esztendő alatt ennyi gyermeknek családot találni. Az adatokból az is kiderül, hogy az örökbefogadott gyerekek közel 60 százaléka korábban nevelésbe vett gyermek volt, és csupán a kicsik 40 százalékát adták örökbe még újszülöttként. Két évvel ezelőtt 50-50 százalék volt ez az arány.

A szakember szerint ez abszolút kedvező tendencia, mert azt jelzi, hogy végre valóban egyre több gyerek kerül véglegesen családba a gyermekotthonokból, és nem ragadnak bent a szakellátásban, ahogy korábban erre sajnos rengeteg példa volt. A nyílt örökbefogadások számának csökkenése pedig azt mutatja, hogy az utóbbi egy-két évben kevesebb nő került súlyos válsághelyzetbe.

– Tavaly összesen 36, krízishelyzetben lévő édesanya adta gyermekét örökbe rajtunk keresztül, míg egy évvel korábban még 52-en döntöttek így. A csökkenés valószínűleg annak köszönhető, hogy javult a családok jövedelmi helyzete, így egyre kevesebben kerülnek olyan körülmények közé, hogy ne tudnák felnevelni a gyermeküket – mondta lapunknak Mórucz Lajosné, a várandós anyákat segítő Gólyahír Egyesület elnöke. Az általa vezetett szervezethez bárki fordulhat, aki valamilyen ok miatt titkolja terhességét, vagy úgy érzi, nem tudja felnevelni a gyermekét. Az egyesület már a várandósság alatt segíti az anyákat, és ha kérik, közvetít a nyílt örökbefogadás során.

A javuló helyzetet mutatja az is, hogy az elmúlt két évben jelentősen csökkent az állami szakellátásban élő, örökbe adható gyerekek száma, vagy is egyre többen kerülnek ki a gyermekotthonok falai közül. 2013-ban még 2291 gyermek várt örökbefogadásra, 2014-ben már csak 2137, tavaly pedig csupán 1893, vagyis 20 százalékos csökkenés tapasztalható. Persze első látásra érthetetlen, hogy miért vár még mindig közel kétezer gyerek családra, amikor folyamatosan nő az örökbe fogadni szándékozó és az erre már alkalmasnak is talált szülők száma: jelenleg már több mint 2200-an várnak gyerekre. A szakember szerint persze erre is van magyarázat, ráadásul nagyon szomorú.

Az örökbe fogadni szándékozó magyarok 90 százaléka csecsemőt vagy legfeljebb óvodás kisgyermeket akar, ráadásul egészséges kicsit. Az iskoláskorú gyerekeket, a fogyatékkal élőket és a roma gyerekeket azonban szinte senki sem akarja örökbe fogadni Magyarországon – jelentette ki lapunknak Mórucz Lajosné. A külföldi örökbefogadók egyébként nem rontják a magyar szülők esélyeit, hiszen más országba csak olyan gyermek kerülhet, akinek itthon nem találtak örökbe fogadó szülőt. A szakember szerint a legtöbb magyar gyermek Olaszországba kerül, az ottani családok ugyanis szívesen fogadják az idősebb és a roma gyermekeket is, utóbbiak ugyanis ott a bőrszínükkel kevésbé lógnak ki a sorból, mint nálunk.

Az adatok teljes mértékben alátámasztják a szakember szavait. Tavaly a 0–3 éves korosztályból 249 gyermeket adtak örökbe, közülük 241-en magyar szülőknél találtak családra, és csupán a kicsik 3 százaléka került külföldre. Az óvodás korú gyermekek esetében azonban már 50-50 százalék volt a hazai és a külföldi örökbe fogadások aránya. Még megdöbbentőbbek a számok, ha a 6–10 éves korosztályt nézzük: a 105 kisiskolás gyermeknek csupán negyedét (27 fő) fogadták magyarok örökbe, a háromnegyedük külföldre került.

A külföldi örökbefogadások száma ugyanakkor évről évre nő: 2013-ban még csak 108 magyar gyermek került külföldre, egy évvel később már 129, 2015-ben pedig 149 magyar kiskorúnak találtak az országhatáron túl családot, vagyis két év alatt egyharmadával nőtt a külföldi örökbefogadások száma.

Mórucz Lajosné egyetlen területet említett, ahol az utóbbi években rossz irányba változott a szabályozás, és ez komoly traumákhoz vezet. A vér szerinti szülőnek korábban nem volt lehetősége arra, hogy a gyermek születése után meggondolja magát. Amint aláírta a gyermek örökbefogadásáról szóló hozzájáruló nyilatkozatot, döntése véglegesnek és visszavonhatatlannak bizonyult. 2014 márciusa óta azonban az érintettek kapnak még egy esélyt: a vér szerinti szülő a hozzájáruló nyilatkozatát a gyermek születésétől számított hat héten belül visszavonhatja, vagyis hiába írta alá már a gyermek születésekor, hogy örökbe adja a babát, hathetes koráig meggondolhatja magát, és visszakérheti a gyereket az örökbefogadóktól. Csak a Gólyahír Egyesületnél tavaly két olyan eset is volt, hogy az anya visszavonta nyilatkozatát, ráadásul az egyik esetben a gyerek nem is vér szerinti családjához került, hanem nevelőszülőhöz. Az anyja ugyanis visszavonta lemondónyilatkozatát, így az örökbe fogadó szülőknek vissza kellett adniuk a gyereket, de mivel a vér szerinti szülő hajléktalanként élt, a gyerek ideiglenesen állami szakellátásba került.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.