Hajléktalanok kapták a nyugdíjasok utalványait

400 nyugdíjas ajánlotta fel utalványát az Oltalomnak. Iványi Gábor szerint penetráns a kormány hadjárata.

MNO
2017. 01. 17. 10:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Hálásan köszönjük azok felajánlását (körülbelül 400-an voltak eddig) is, akik Erzsébet-utalványaikat nekünk adták, ez december–január hónapban rendkívüli segítség a kórház, iskoláink és népkonyháink étkezési programjához – írta Facebook-felületén az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület. 

A lelkész megosztotta interjúját is, amelyben felháborítónak, skandalumnak, penetránsnak nevezte a civilek ellen indított hadjáratot. Iványi Gábor szerint ők éppen azokat szolgálják, „akiket a kormány politikája az út szélén hagyott. Akik egyre szegényebbek és kilátástalanabbak, akiknek már nincs hova hátrálniuk. A teljes magyar lakosság negyven százalékáról beszélünk, a legszegényebbekről.” 

Iványi a 24.hu-nak adott interjújában hangoztatja azt a politológusok által is felvázolt jelenséget, hogy a „hatalom számára mindig kell egy ellenség. Ha nincs ilyen, akkor kreálnak egyet. Valakik a miniszterelnök környezetében ezt találták ki, hogy szavazatokat szerezzenek. Az Európai Unió és a menekültek után a civilek lettek az új ellenség.”

– A politikába azonban mindenkinek joga van beleszólni. Civileknek, lelkészeknek, egyszerű állampolgároknak. Sőt, kötelességünk is beleszólni, hiszen közügyekről van szó – folytatja a lelkész, hozzátéve, hogy nem ijedős alkat. 

Az interjúban visszaemlékszik arra, hogy egykor ő adta össze Orbán Viktort és Lévai Anikót, két nagyobbik gyermeküket is ő keresztelte. De több mint másfél évtizede nem találkoztak. Akkor az első ciklusát töltő miniszterelnök azt mondta neki, ha nyíltan kiáll mellette, kaphat támogatást az egyháza. 

– Ezt a lehetőséget elszalasztottam – fogalmaz Iványi, hozzátéve, hogy „Orbán Viktor néhány év alatt eljutott a Liberális Internacionálé alelnöki tisztétől, a szélső konzervatív, jobboldali populista pártvezér szerepéig. Ebben én nyilvánvalóan nem tudtam követni”.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.