Ide inkább nem jön ki a pizzás, de a taxi sem

Legszívesebben gránátot dobna a Gubacsi út 21. hűlt helyére egy lakója. A bontásra azonban várni kell.

Injekcióstű, szétfoszlott traktorgumi, kidobott bakancsok és borosüvegek hányódnak azon az üres Gubacsi úti telken, ahol egykor a szalámigyár állt. A gazzal benőtt, szeméttel teledobált területtől nem messze ott áll a 21-es háztömb, amit lakói csak „új dzsumbujként” emlegetnek. Egyrészt azért, mert az előző városvezetés idején öt-hat olyan család is itt kapott lakást, akik az eredeti dzsumbujból jöttek. Azokból az Illatos úti háztömbökből, amelyeket az 1930-as évek végen építettek, és a 2005-től 2014-ig tartó időszakban bontotta le őket a ferencvárosi önkormányzat. A kilencedik kerület sajtóosztálya meg is jegyzi: azért nem alakulhat ki ma az „új dzsumbuj”, mert „a mostani önkormányzati vezetés nem utal ki új lakásbérleményeket bontandó házakba”. 

A ház egyik régi lakója szerint azonban már a kilencvenes években is jöttek ide néhányan a hírhedt Illatos úti nyomortelepről. Igaz, ők nem várták meg, hogy a kerület kiutalja nekik a lakást: elfoglalták maguk, és jöttek mások is. Amikor az idős lakók többsége meghalt, üressé váltak az önkormányzati lakások, így a dzsumbujosok és a vidékről érkező nagycsaládosok feltörték a lakásokat, és hozták a többi rokonokat, ismerősöket.

Rájuk emlékeztetnek a második emelet befalazott ablakai és a földszint lelakatolt ajtajai.

Az 1994 óta dózerre váró Gubacsi út 21. viszont most is ugyanolyan átjáróháza a külvárosokban tengődő kábítószereseknek és bűnözőknek, mint a kis- és nagy dzsumbujok voltak. Hogy hogyan lehet minden további nélkül ki-be járkálni egy társasházba napjainkban, annak az oka egy névtelenséget kérő lakó szerint igen prózai.

– Az önkormányzat megpróbálkozott a kapucsengővel és a zárral, de néhány kedves alkoholista vagy drogos nem tudta megjegyezni a kódot vagy megtalálni a kulcsot, így egyszerűen tönkretették. Úgyhogy azóta folyton nyitva a kapunk – meséli egy lakó.

Így volt ez akkor is, amikor mi mentünk oda. A telepakolt kukák mellett szeméthegyek álltak, a postaládák sarka feltépve. A Ferencváros sajtóosztálya azt válaszolta nekünk erre, hogy van takarítás a házban, a „szerződésben meghatározott rendszerességgel”, ám munkájukat nehezítik „a nem ott lakó személyek”. Feltűntek viszont az összefirkált falakon futó, frissen festett sárga gázcsövek.

– A menyem jelezte a tűzoltóságnak, hogy gázszag van. Kijöttek és azt mondták, ha egy nappal később jönnek, felrobbant volna a ház – mondja Erzsébet. Aztán fia, Gyula veszi át a szót. – Azt mondták, hogy rohadtak már a csövek...

– Rohad itt minden – mondja Erzsébet, és sorolni kezdi, mi mindennel elégedetlenek. Hogy az omló vakolat megfékezésére csak csirkehálót feszítettek ki, a közös vécék pedig olyan állapotban vannak – eldobált fecskendőkről, boros üvegekről is beszél –, hogy inkább önerőből építettek egyet a 40 négyzetméteres lakásukba, ahol öten laknak. Zavarja a sok kóbor macska is, akik az udvarban felgyülemlett hulladékra jönnek.

– Régen jobb volt. Kiskoromban itt játszottunk. Most nem merem kiengedni a gyereket, még belenyúl valami tűbe – mondja Gyula.

Egy neve elhallgatását kérő szomszédja szerint az egykori, fedél nélkül maradt dzsumbujlakók járnak ki-be, épp ezért folyton kint van miattuk a rendőrség.

– Mindig vitáznak, de engem ez nem érdekel, éjjel-nappal dolgozom, takarítónő vagyok – mondja a hölgy. Elmeséli azt is, hogy egyszer a lánya rosszulléte miatt taxit hívott – a mentő csak késve ért volna ki – de amikor a sofőr meghallotta, hogy az esti órákban kellene a Gubacsi útra jönnie, egyszerűen lemondta a fuvart.

– Nem jön ki ide a pizzás sem – csatlakozik a beszélgetésbe Berta, aki sorolja a már hallott panaszokat az eldobált fecskendőtűkről, a hangoskodó hajléktalanokról, majd pókemberes sapkája alól megszólal a kisfia is.

– Égett is a házunk teteje sokszor.

A nők arra gyanakodnak: az üresen maradt padlástérben tüzet gyújthattak a „csövesek”.

A ferencvárosi sajtóosztályt megkérdeztük minderről, és azt felelték, hogy tavaly a rendőrséggel közös bejárásokat, bérlemény-ellenőrzéseket kezdtek, ennek eredményeként „körözött személyek elfogása történt meg, csökkennek a szabálytalan és gyakran tűzveszélyes áramvételezések”. Az ellenőrzéseket idén is folytatják, ígérik, hogy „természetesen a Gubacsi út 21. épület is sorra fog kerülni”.

A házban az egykori Cimbora Söröző helyén ma hajléktalanmelegedő működik. A váltás szimbolikus: akkor következett be, amikor az út másik oldalán álló sertésvágóhíd még üzemelt, és nem törött ablakú torzó volt, mint ma. Az Új Út Szociális Egyesület munkatársa azonban állítja: nem tőlük mennek a társasházba a rendbontók.

– Vigyázunk is, hogy ez ne történjen meg – mondja lapunknak.

Az első emeleten lakó Tibor szerint az a baj, hogy az önkormányzat szerint elvannak azok, akik itt élnek, de ez sok mindenkire nem igaz. Rá sem. Ezért a festőként dolgozó férfi inkább felháborodottan, mint büszkeséggel mutatja, hogy mi mindent javított meg a házban, önerőből. A legtöbbször a hátsó lépcsőház kettérepedt falára hívja fel a figyelmünket. Tibor minden megszólalónkkal egyetértve azt szeretné, ha lebontanák a házat, és cserelakást kapna.

– Tudják, mit ér az a ház? Forintot se. Ha egyszer lebontják, még egy gránátot is dobnék a romok helyére – mondja legyintve.

Többen attól tartanak, hogy ez a bontás nem a közeljövőben következik be. Ferencváros megvárja a nyarat, amikor kiderül, hogy Budapest rendezheti-e a 2024-es olimpiai játékokat. A kerület azonban a Magyar Nemzetnek leszögezte, ezek az épületek az olimpiai döntéstől függetlenül le lesznek bontva, ám a pályázati lehetőségeik beszűkültek. Ezért saját forrásból évente 1-2 épület bérlői kihelyezését és felújítását tudják elvégezni, a magánbefektetők pedig elsősorban a Belső- és Középső-Ferencváros területén lévő területeket részesítik előnyben. Megjegyzik, ha tényleg fővárosunk rendezhetné az olimpiát, az inkább felgyorsíthatná a Gubacsi út 21. szám alatti épületben élők sorsának rendezését, mint lassítaná, hiszen enélkül az ingatlan bontására „belátható időn belül nem kerülne sor”.