Körúti robbantás: antropológiai bizonyítási kísérlet kezdődhet

Még néhány szakértői vélemény véglegesítését várják.

MTI
2017. 01. 04. 5:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilapnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészségség szóvivője azt mondta: iktatták a decemberben megküldött védelmi indítványt, ám még néhány nyomozati cselekmény folyik, amelyek eredményét meg kell várniuk, utána döntik el, mikor kerülhet sor a bizonyítási kísérletre.

Brunner Tamás, a robbantás gyanúsítottjának, P. Lászlónak a védője szerint néhány szakértői vélemény véglegesítését várják. Ilyen például a végleges tűzszerész szakértői vélemény. A gyanúsított elfogásakor az előzetes szakvéleményt már a védelem elé tárták, ám a végleges dokumentum várhatóan lényegesen bővebb lesz.

A védelem álláspontja az, hogy nem a gyanúsított látható a közzétett videofelvételeken, ezért december közepén indítványozták, hogy antropológus igazságügyi szakértő hasonlítsa össze P. László testalkatát és koponya-, valamint arcformáját a videofelvételeken szereplő férfiéval.

„Amennyiben az antropológus megállapítja, hogy a fizikai jellemzők jelentősen eltérnek, ez fordulatnak tekinthető, és álláspontom szerint igazolást nyer, hogy nem védencem az, akit keresnek a hatóságok” – mondta a védő a lapnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.