Leállt Orbán kisvasútja

Április 30-ig csak hétvégén közlekedik.

MNO
2017. 01. 18. 20:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2016. november 2. és 2017. április 30. között a Vál-völgyi Kisvasút csak hétvégén közlekedik, 10.00-től 16.00-ig – vette észre a Fénysebesség.hu a felcsúti kisvasút honlapján.

A Válvölgyikisvasút.hu-n olvasható tájékoztatás szerint előzetes bejelentkezéssel, csoportos igény esetén van lehetőség a menetrenden kívüli utazásra, illetve a VIP-vagont is ki lehet bérelni.

Mint arról korábban beszámoltunk, októberben hat olyan nap is volt, mikor senki sem vett jegyet a több mint 800 millióból újjáépített 5,7 kilométeres vonalra. A napi utasszámok egyébként jellemzően 15 fő körül alakultak, a vonatonkénti átlag nem érte el a 8 főt. 

A legfrissebb tervek szerint ráadásul kisvasutat Bicskéig, majd onnan Etyekig meghosszabbítanák. A költségeket 9 milliárd forintra becsülik. A kormány tavaly decemberben valamivel többet, tízmilliárd forintot különített el a kisvasút fejlesztésére. 

A tavaszi törvényalkotási tervek között pedig szerepel a kisvasutakat érintő szabályozás könnyítése is, amivel gyorsabban és olcsóbban lehetne építeni és üzemeltetni a keskeny nyomtávú vasutakat. „Van esély, hogy épül tovább. Igen” – ezt felelte Lázár János a Hír TV-nek arra a kérdésére, hogy a felcsúti kisvasút meghosszabbítása miatt módosítanak-e törvényt.

Mészáros Lőrinc egyébként arról beszélt decemberben, hogy a kisvasutat Vértesacsáig biztosan meghosszabbítják a következő években. 

A felcsúti kisvasutat mi is kipróbáltuk, tapasztalatainkról itt olvashat. Emellett körülnéztünk az országban, hogy mely kisvasutakra lett volna észszerűbb költeni azt a pénzt, amelyet a felcsúti vonalra vertek el. Erről részletesebben itt tájékozódhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.