Lemond a frakcióvezetésről Schmuck Erzsébet

A politikus asszony lemondása február 16-i hatállyal érvényes. Szél Bernadett lehet az új vezető.

Katona Mariann
2017. 01. 23. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Távozik az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet – értesült a Magyar Nemzet. Az érintett lapunknak megerősítette az információt és hozzátette azt is, hogy lemondása február 16-i hatállyal érvényes.

Schmuck Erzsébet döntését azzal indokolta, hogy életútja során nagy tapasztalatokra tett szert a szervezetfejlesztésben, az LMP-ben pedig most éppen erre van szükség. Frissen került be a párt elnökségébe, és – mint mondta – ott is úgy látták, hogy az elkövetkező időszakban azzal tudja leginkább segíteni az ökopártot, hogy a hálózata kiépítésén és jobbá tételén dolgozik.

A valóban fejlesztésre szoruló LMP-s hálózat megerősítése mellett Schmuck Erzsébet az úgynevezett szellemi erőtér, vagyis a párt körüli holdudvar életre hívásában is aktívan közreműködne. Véleménye szerint nagy szerepe lehet abban, hogy megértesse minél több emberrel az ökopolitika lényegét, ami a XXI. század egyik legnagyobb kihívása.

Ezzel tehetek a legtöbbet, hogy az LMP 2018-ban ne egy ötszázalékos párt, hanem egy ennél jóval magasabb támogatottságot elérő párt legyen – mondta Schmuck Erzsébet.

A frakcióban ezután tisztújítás lesz, várhatóan a frakcióvezető Szél Bernadett társelnök lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.