Nyilatkozott a Hír TV-nek, kirúgták

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bértárgyalás alatt mondtak fel négy szakszervezetisnek, miután egyikük nyilatkozott a csatornának.

MNO
2017. 01. 13. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szólt arról is, hogy az álláspontjuk melletti nyomásgyakorlás érdekében sztrájkbizottságot hoztak létre, és bírósághoz fordultak, az elégséges szolgáltatás megállapítása érdekében. A bíróság döntése szerint akkor határoznak majd a beadványról, ha a szakszervezet közli, mikor és mennyi időre tervezi a sztrájkot. A szakszervezet a dolgozókkal a hétvégén dönt arról, milyen jogi lépéseket tesznek válaszul a vezetők elbocsátására – tette hozzá. Mint mondta, nem sztrájkolni, hanem megállapodni szeretnének a munkáltatóval.

– Barátságtalan lépés és brutális támadás a négy szakszervezeti tisztségviselő felfüggesztése – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MASZSZ) elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Az elnök hasonlóan határozott lépéseket, valamint sztrájkot helyezett kilátásba és közölte: az ügyben Tarlós István főpolgármesterhez fordultak, aki keddre ígért választ. Az MASZSZ rendőrségi beavatkozást kért, mert úgy véli, az adatvédelmi törvénnyel ellenkező cselekmények történtek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte: adatgyűjtést végeztek a helyszínen.

 

Csontos István a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója levelet tett közzé a cég dolgozóinak tájékoztatására. Ebben úgy fogalmazott, elsődleges célkitűzéseinek egyike azon szerződések felülvizsgálata, amelyeket az FKF-re nézve kedvezőtlen feltételekkel kötöttek. Ezért vonta meg az évi 30 millió forintos FKF-es szakszervezeti támogatást, amely összeg felhasználásáról a mai napig nem kapott részletes elszámolást.

A másik, a szakszervezet \"jogsértő működését\" felszámoló döntését pénteken hozta meg: megszüntette a főállásban, teljes munkaidőben foglalkoztatott szakszervezeti titkár és a három szakszervezeti koordinátor munkaszerződését. Hangsúlyozta, hogy a munkavállalók bért, cafeteriát és egyéb juttatásokat kaptak az FKF-től, miközben nem végeztek munkát a társaságnak. A cég csak az alapbérükre megközelítőleg 30 millió forintot fordított évente - tette hozzá.

A vezérigazgató közleménye szerint az érintettek bérét nem a tényleges foglalkoztató, a szakszervezet, hanem az FKF fizette. Ügyvédi iroda bevonásával megvizsgálták a szerződéseiket, és munkajogi szakvélemény megállapította, hogy azok ellentétben állnak a munka törvénykönyvében (Mt.) foglaltakkal.

Az FKF állandó jelleggel, tartósan, ellenérték nélkül átengedte az érintettek munkaerejét a szakszervezetnek, amivel \"ingyenes támogatást biztosított\" - emelte ki, megjegyezve: a támogatás azt a jogelvet is sérti, amely szerint a szakszervezetnek függetlennek kell lennie a munkáltatótól.

Az Mt. értelmében a munkáltató köteles haladéktalanul megszüntetni az érvénytelen megállapodás alapján létrejött jogviszonyt, ennek pénteken eleget tett - írta Csontos István, hozzáfűzve: a törvénytelen állapot felszámolásából eredő megtakarítást \"a legalacsonyabb alapbérrel rendelkező kollégák bérrendezésére fogjuk fordítani\".

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a munkáltató továbbra is támogatja a szakszervezet működésével kapcsolatos jogok és kötelezettségek gyakorlását, de csak a törvényi előírások betartásával. A szakszervezet a jövőben is végezheti tevékenységét, szombattól azonban már csupán a saját költségkeretének terhére.

Megjegyezte: a szakszervezeti megállapodásokat még a szakszervezet sztrájkkövetelése előtt vizsgálni kezdték, de csak mostanra értek a folyamat végére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.