Olimpia: fizet az állam, ha veszteséges lesz a rendezés

Fedezik a szervezők esetleges költségvetési hiányát.

MNO
2017. 01. 25. 20:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány fedezni fogja az olimpia szervezőinek esetleges költségvetési deficitjét, ideértve olyan előlegek, illetve egyéb hozzájárulások visszafizetését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részére, amelyeket a NOB teljesített a szervezőbizottság felé, vagy a NOB-nak kell visszafizetnie a többi fél számára „olyan előre nem látható esetekben, mint például az olimpiai játékok teljes vagy részleges elmaradása” – olvasható a szerdán kiadott kormányhatározatban.

Ebben az is szerepel, hogy garantálják a kormány hatáskörébe tartozó aktualizált helyszínprojektek finanszírozását és megvalósítását is.

Mint írják, emellett biztosítani fogják 7500, a célnak megfelelően kialakított médiafalu-szoba finanszírozását és megvalósítását a szervezőbizottság által megkövetelt időtartamra. Azt ígérik, a szervezők számára ez vagy nem jelent költséget, vagy „az igénybevétel költsége nem haladja meg egy azonos értékű háromcsillagos hotelszoba tisztességes piaci árát”. Kitérnek arra is, hogy garantálják az aktualizált Olimpiai Falu-projekt és a Médiafalu-projektek finanszírozását és megvalósítását.

A vállalt garanciák a 2024-es olimpia megrendezésével összefüggő harmadik pályázati szakasz részét képezik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.