Ötpárti egyeztetést akar az LMP

Újra nekifutnának a kötelező vagyonosodási vizsgálat ügyének.

Markotay Csaba
2017. 01. 10. 14:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki párt hétfőn állt elő ismét felvetésével, és ezúttal ötpárti egyeztetést is kezdeményezett a témában. Csakhogy a KDNP-s Hollik István egy más témában tartott tegnapi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nem tartja indokoltnak a javaslatot, mert Magyarországon szerinte ma is Európa egyik legszigorúbb vagyonnyilatkozati szabályozása van érvényben, „az LMP-s követelés pedig most is adott lehetőség”. A tervezett ötpárti egyeztetésen való részvételről még nem döntöttek – tette hozzá.

Az LMP társelnökei, Szél Bernadett és Hadházy Ákos kifejtették: azt várják a többi párttól a jövő héten esedékes találkozón, hogy tegyék egyértelművé, hogyan képzelik el a politikusok vagyonosodásának szigorú kontroll alatt tartását. Az LMP-nek abból a következménynélküliségből van elege, amely évről évre követi a vagyonokról szóló botrányokat – fogalmazott Szél Bernadett, hozzátéve, hogy javaslatuk az Állami Számvevőszékre bízná a vagyon és a jövedelem egyensúlyának összevetését. Hadházy Ákos úgy látja, azért kell megszüntetni az önbevalláson alapuló vagyonnyilatkozatok rendszerét, mert az a legerősebb jelképe annak, hogy a politikusok nem mondanak igazat.

A már többször benyújtott LMP-s javaslat lényege, hogy nemcsak a vagyontárgyakat kellene áttekinteni, hanem azt is, hogy azokat miből finanszírozták az érintettek. A kezdeményezésüket, amely minden parlamenti képviselőt, kormánytagot, közjogi méltóságot, önkormányzati vezetőt, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetőit érintené, a kormányoldal eddig minden alkalommal lesöpörte – emlékeztetett Hadházy Ákos. Mint elhangzott, miközben szinte már nincs olyan fideszes miniszter, akit ne kaptak volna még azon, hogy néhány ingatlant vagy szobát kifelejtett a nyilatkozatából, nem tudható, egyesek hogyan jutottak az igazolható jövedelmüknél sokkal nagyobb vagyonhoz.

Az ellenzéki párt épp a múlt héten közölte, hogy újra, immár hatodik alkalommal benyújtja a kötelező vagyonosodási vizsgálattal kapcsolatos törvényjavaslatot. Az LMP felvetésére a DK azzal reagált, hogy az ökopárt a Gyurcsány-kormány intézkedését szeretné visszahozni. Molnár Csaba ügyvezető alelnök felidézte, hogy a politikusok vagyonosodását szigorúan ellenőrző intézkedés a Gyurcsány-kabinet antikorrupciós szabályozásának volt a része.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.