Parkolási díj nélkül lehet „luxusétkezni” a budai Várban

A több tízezres számlához nem dukál a 440 forintos parkolási óradíj.

MNO
2017. 01. 26. 12:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kell mindenkinek parkolási díjat fizetnie a budai Várban, az I. kerületi önkormányzat ugyanis tavaly tavasszal úgy döntött, hogy több Várnegyedben található vendéglátóhely és intézmény ezentúl ingyen biztosíthat parkolóhelyet vendégeinek – írja a 24.hu.

A több mint 25 nevet tartalmazó listán szerepel a Köztársasági Elnöki Hivatal, a nemzeti galéria és az MTA három intézménye is, ezenkívül szinte csak éttermek és cukrászdák kerültek fel rá.

A portál szerint az intézkedéssel leginkább a Várban hét elég drága helyet üzemeltető Zsidai Roy járt jól. A 24.hu megjegyzi, az étteremtulajdonos nagyon jóban van a miniszterelnök lányával, Orbán Ráhellel, aki dolgozott is az üzletember cégénél.

A rendelet ráadásul megnehezíti a közlekedést a Várnegyedben, és korlátozza az ott élők parkolási lehetőségeit is, viszont tehermentesíti a luxuséttermek fogyasztóit, akiknek nem kell törődniük az óránkénti 440 forintos parkolási díjjal.

A cikk megjelenése után a Budavári Önkormányzat is reagált a leírtakra. Úgy vélik, a 24.hu pontatlanul állította, hogy az önkormányzat félretette volna a hosszú távú célokat. Szerintük ugyanis „a gépkocsiforgalom visszaszorítása, valamint a turizmus-vendéglátóipar támogatása ésszerű módon, harmonikusan összeegyeztethető. Erre a rendelet megalkotásakor kifejezett figyelmet fordított az önkormányzat.”

Az önkormányzat azt is állítja: pontatlan állítás, hogy a védett övezetében nincsen parkolási díj. A gépkocsik tulajdonosainak ugyanis nem parkolási, hanem behajtási díjat kell fizetniük.

Szerintük súlyos tévedés azt állítani, hogy a Budavári Önkormányzat Zsidai Roy éttermeit segítené a rendelettel és a behajtás támogatásával. Az írták: az éttermeknek nem volt és nincs szükségük semmilyen lobbitevékenységre, hogy a 24\\2011. (X.28) önkormányzati rendelet 1. mellékletére felkerüljenek, mivel akik ezzel a konstrukcióval élni kívánnak, megtehetik azt.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.