Több ezer orvos hiányzik Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Úgy látszik, egyre többen gondolják úgy, hogy nem éri meg az orvosi hivatást választani, illetve itthon maradni.

Kuslits Szonja
2017. 01. 14. 9:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azokat az orvosokat, akiknek több érvényes szakvizsgájuk van, gyakran többszörösen elszámolják a munkahelyek. Mindezt azért, hogy meglegyen a megfelelő orvoslétszám – mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Magyar Nemzetnek. Ilyenkor persze fizetést nem két főállás után kapnak az érintettek. Éger István szerint ilyen esetben előfordulhat, hogy valaki a napi óraszámát két szakmában dolgozza le, például praktizál az ortopédián és a traumatológián is négy-négy órát. A kamarai elnök úgy véli, nincs teljes rend a nyilvántartásban, az adatszolgáltatást ugyanis a különböző érdekek is befolyásolhatják. Nem ugyanabban érdekelt egy intézmény, ha működési engedélyt akar, vagy ha finanszírozást kell kérni. Ugyanakkor leszögezte: sajnos a számok abban nem tévednek, hogy valóban csökken a dolgozó orvosok száma.

Egyre kevesebben vannak a mutatók szerint a szakorvosok is; a szakképesítést szerzettek száma 2005-ben 1546 volt, és egészen 2009-ig 1500 körüli is maradt. A következő években már inkább csak 1300 körül mozgott azok száma, akik valamelyik területből sikeresen szakvizsgáztak. 2015-ben azonban jelentős visszaesés tapasztalható: már csupán 936 volt a frissen végzett szakorvosok száma. Éger István szerint mára a munkaerőpiac átalakult, így a frissen diplomát szerezett, még nem szakvizsgázott orvosok is könnyen el tudnak helyezkedni külföldön. Ott is megkezdhetik a szakképzést, emiatt lehet, hogy kevesebb az itthon képzett orvos.

Hogy az aktuális hiányszakmákat feltöltsék, a rezidensek számára ösztöndíjat írtak ki, melyre február 6-ig pályázhatnak az érintettek. A hiányszakmás ösztöndíj összege havi 150 ezer forint. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ legfrissebb, lapunk által megismert adatai szerint mindenhol hiányszakmának számít például az érsebészet, a pszichiátria, a gyermek- és ifjúságpszichiátria, a fül-orr-gégészet, az igazságügyi orvostan, az ortopédia és a traumatológia. Mindezek mellett Budapest kivételével az egész országban hiányszakmának minősül az infektológia, a sürgősségi orvostan, a patológia, a radiológia és a sebészet.

A hiányszakmás ösztöndíj mellett februárig pályázhatnak a szakorvosjelöltek a havi nettó 100 ezer forintot jelentő Markusovszky Lajos-ösztöndíjra, míg a leendő sürgősségiorvostan-szakorvosok a havi 200 ezer forintot jelentő Gábor Aurél-, a csecsemő- és gyermekgyógyász-szakorvosi pályára készülők pedig a szintén ennyi pénzzel járó Méhes Károly-ösztöndíjra jelentkezhetnek.

Az idén egy új pályázatot is kiírtak, a Flór Ferenc-ösztöndíjra a honvéd-, katasztrófa- és rendvédelem-orvostan szakorvosi pálya jelöltjei jogosultak, a nyertes folyamodók havi nettó 200 ezer forintot kaphatnak. Sipka Balázs, a Magyar Rezidensszövetség elnöke szerint az elmúlt esztendőkben egyre többen vették igénybe ezeket a lehetőségeket.

Az egészségügyért felelős államtitkárság tájékoztatása szerint a 2017-ben nyújtott több mint 1,5 milliárd forintos keretösszeg lehetővé teszi, hogy minden frissen végzett fiatal orvos részesülhessen a támogatásban, ha a pályázati kiírásban meghirdetett feltételeket vállalja, és azoknak megfelel. A meghirdetett ösztöndíjpályázatra a korábbi években eddig több mint 4,5 milliárd forintot fordított az állam. Az ösztöndíjakat eddig csaknem 3500 fiatal orvos vette igénybe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.