Víz nélkül maradtak a fagyban

Nem mindenütt ment tönkre a vízóra, sok helyen csak a vezeték fagyott el.

MNO
2017. 01. 10. 7:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy 150 bejelentés érkezett a Debreceni Vízmű Zrt.-hez a hét végén vízórák, illetve vezetékek elfagyása miatt, és még hétfőn délelőtt is 15-en telefonáltak hasonló ok miatt. A cég Debrecen mellett 33 településen szolgáltat – írja a Haon.hu. A lapnak Ányos József vezérigazgató a következőket mondta: minden fogyasztási helyen még aznap, általában négy órán belül a helyszínen voltak. Szombaton két szerelőpár dolgozott az órák cseréjén, vasárnapra a sok bejelentés miatt négy szerelőpárra növelték az állományt. Debrecenben összesen 52 vízórát cseréltek, vidéken 25-öt. Szerencsére nem mindenütt ment tönkre a vízóra, sok helyen csak a vezeték fagyott el.

„A 33 vidéki településen az órák lefagyása miatti csere bruttó 14 020 forintba, Debrecenben 21 375 forintba kerül a felhasználónak. A különbséget jórészt az okozza, hogy a kis településeken helyben lakik a cserét végző munkatársunk, a nagyvárosban viszont hatalmas területet kell bejárniuk a kollégáknak, s a hétvégi teljes műszakos foglalkoztatás is emeli a költséget” – mondta el a vezérigazgató.

A csaknem 50 megyei településen szolgáltató Tiszántúli Regionális Vízmű Zrt.-hez a hét végén csaknem 230 bejelentés érkezett elfagyásokról – ezt az információt a szolnoki székhelyű cégtől kapta a lap. Ezek közül hétfőig a püspökladányi üzemvezetőség területén 59, a komádiéban 30, a balmazújvárosiéban 55, a nyíradonyiban pedig 43 elfagyott vízmérő cseréjére került sor.

A megyében valamivel több mint 183 ezer felhasználónak szolgáltató TRV Zrt. a fagyott lakossági vízmérők cseréjét egységes díjszabással bruttó 20 000 forintért végzi el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.