Volt gárdista bírálja Vona Gábort

Nem tudni, hogy milyen csoport nevében írtak nyílt levelet, és mi motiválta az elkészítését.

Katona Mariann
2017. 01. 21. 4:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A részben korábbi gárdistákból szerveződő Új Magyar Gárda Mozgalom vezetője nem tudja, hogy kik azok, akik gárdistaként vissza akarják kérni a Jobbik elnökétől azt a gárdamellényt, amelyben 2010-ben esküt tett a parlamentben.

A napokban ugyanis Silip Norbert gárdisták nevében nyílt levelet írt Vona Gábornak arról, hogy méltatlanná vált a szervezetet jelképező ruhadarabra, ezért jövő szombaton, a Jobbik évadnyitó rendezvényén visszakérik tőle.

Mészáros István, az Új Magyar Gárda Mozgalom vezetője a Magyar Nemzet megkeresésére pénteken annyit mondott, hogy Silip Norbert valóban tagja volt korábban a már hosszú évekkel ezelőtt feloszlatott gárdának, de már sok-sok éve nem találkozott vele. Éppen ezért azt nem tudta megmondani, hogy a nyílt levelet milyen csoport nevében írta, és mi motiválta. Annyit tudott biztosan, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalomnak nem tagja. Ez a szervezet egyébként – Mészáros István elmondása szerint – egy baráti, bajtársi közösség, amelyben vannak egykori gárdisták is, de az elmúlt években nagyon sok új arcot is vonzott. Intézményesített kapcsolatuk a Jobbikkal egyébként nincs, de olyan előfordul, hogy rendezvényeket szerveznek együtt. Mészáros István kérdésünkre úgy fogalmazott, nem tiszte megítélni, hogy a Jobbik elnöke méltatlanná vált-e bármire is, és az általa vezetett mozgalom nem akar visszakérni Vona Gábortól semmit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.