Hivatalossá tették a baloldal olimpiai „árulását”

A Fidesz nem bízza rá a budapestiekre a döntést, a közgyűlés Tarlóst kéri fel, hogy tárgyaljon a kormánnyal.

MNO
2017. 02. 22. 9:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Máté, a VIII. kerület fideszes polgármestere, önkormányzati és rendészeti tanácsnok az olimpiai rendezés ügyét érintő előterjesztéssel érkezett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére, melyet a testület 19 igen szavazattal, 8 nem ellenében el is fogadott. A vitát valóságos politikai adok-kapokká változtatták a közgyűlés politikai oldalai.

Kocsis előterjesztésének – melyet a helyszínen kiosztottak – felvezetésében adott egy kis olimpiai pályázattörténeti ismertetést, megkérdőjelezhetetlen nemzeti egységről írt, amely az olimpiai rendezés ügyét kezdetben jellemezte, de ezt politikai haszonszerzés miatt támadás érte. Így a nemzeti konszenzus felbomlott, a pályázat esélye meggyöngült – olvasható az anyagban.

Az elfogadott határozati javaslat három pontja a következő:

„A Főváros Közgyűlés úgy dönt, hogy:

Lényegében tehát hivatalos bűnbakot faragtak az ellenzékből, és Tarlós Istvánt bízták meg az arról szóló tárgyalások lebonyolításával, hogy van-e még egyáltalán értelme a pályázatnak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a képviselők felhatalmazást adtak a főpolgármesternek, hogy véglegesítse a pályázat-visszavonás menetét.

Azt, hogy a kandidálásnak vége, egyértelművé tette a pályázatot vezető kormánybiztos, a képviselők előtt felszólaló Fürjes Balázs is. Borkai Zsolt, a MOB elnöke nem tett le arról, hogy Magyarország egyszer még olimpiát rendezzen, de ezek után gyakorlatilag ő is lemondóan nyilatkozott Budapest esélyeiről.

Az ellenzék a Fidesz–KDNP-t okolta azért, hogy szerintük a korrupció miatt ma már nem hisznek az emberek még az olimpia ügyében sem. Az ellenzéki kezdeményezéseket, hogy a Fővárosi Közgyűlés azonnal írja ki a népszavazást, a kormánypártok egységesen elutasították.

Arról egyébként nem esett szó Kocsis előterjesztésében, hogy a budapestiek 266 151 aláírással nyomatékosítva mégiscsak azt szeretnék, hogy ők dönthessenek a pályázatról népszavazás keretében.

Úgy tűnik, a Fidesz politikai ügynek tekinti az olimpiai rendezést, és saját köreiben döntene a pályázat esetleges visszavonásáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.