A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolának a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa szeretne a fenntartója lenni, míg a Deák Diák Általános Iskolát a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye venné át a Klebelsberg Központtól. Az egyházak már szándéknyilatkozatot is tettek az illetékes Belső-Pesti Tankerületi Központnál. Arról, hogy lesz-e fenntartóváltás, a köznevelési törvény szerint az oktatásért felelős miniszternek, vagyis Balog Zoltánnak kell határoznia legkésőbb május utolsó munkanapjáig. A döntéshez ugyanakkor az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, a szülői szervezetnek, az iskolai diákönkormányzatnak, illetve az ingatlant tulajdonló önkormányzatnak is ki kell kérni a véleményét. A köznevelési törvény azt is rögzíti, hogy vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelést-oktatást folytató fenntartó számára csak akkor adható át az intézmény, amennyiben ezt a szülők több mint fele támogatja. A döntésről gyerekenként mindkét szülőnek írásban kell nyilatkoznia.
Ám egyelőre úgy tűnik, az érintett családok bizalmatlanok a tervezett fenntartóváltással kapcsolatban. Legalábbis a Vajda Péter Általános Iskolába járó gyermekek szülei részére a tegnapi napon tartott tájékoztatás igen feszült hangulatúra sikerült. A tájékoztatásra az intézmény egykor szebb napokat is látott tornatermében került sor.
Az eseményt pedig Tolnai Marianna, a Belső-pesti Tankerületi Központ igazgatója vezette. Hangsúlyozta, abban az esetben, ha a szülők 51 százaléka nem szavaz a váltás mellett, akkor „az egész átszervezési folyamat megáll”. Bár a fórum alapvetően az egyház szándékairól volt hivatott tájékoztatni, hamar felszínre kerültek olyan, az intézmény mindennapi életét megkeserítő problémák, mint hogy még mindig sokszor nincs vécépapír a mellékhelyiségekben, vagy milyen felújítások akadtak el az iskolában. A dühös szülőket Tolnai azzal nyugtatta, hogy megígérte, az ilyen jellegű problémák megbeszélésre is rendeznek szülői fórumot.