Mészáros Lőrinc jogerősen pert vesztett

Orbán barátja az őt strómannak nevező Együtt honlapja ellen indított helyreigazítási pert.

2017. 03. 27. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába indított sajtó-helyreigazítási pert Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, Felcsút fideszes polgármestere az Együtt honlapja ellen, egy jogerős ítélet szerint a portál nem sajtótermék – írta az Index a Fővárosi Ítélőtábla március elején hozott, másodfokú határozatára hivatkozva. Az Együtt honlapján ugyanis 2016 júniusában megjelent egy közlemény Szigetvári Viktornak, a párt akkori elnökének aláírásával, amely szerint „a Mészáros horvátországi nyaralójáról szóló hírekből valójában Orbán elszámolatlan vagyonát ismerhettük meg”. Az Index ismertette: az ellenzéki politikus ellen Mészáros akkor nemcsak azért kért helyreigazítást, merthogy a horvátországi villa nem is az övé (hanem az egyik cége nevén van), hanem azért is, mert Orbán strómanjának nevezték. Az Együtt egyébként akkorra már több közleményben is „strómanozta” a miniszterelnökhöz közel álló kormánypárti politikust.

A Fővárosi Törvényszék első fokon Szigetváriéknak adott igazat, s nemrég ezt hagyta jóvá a táblabíróság. Mint az ítélet indokolásában írták, „a bíróságnak a sajtótermék meghatározása során szűken kell értelmeznie. A sajtó feladata ugyanis elsősorban a közvélemény gyors, pontos, hiteles tájékoztatása, míg a szabad véleménynyilvánításnak teret engedő termékek esetén ez a követelmény nem érvényesül, ezért a felelősségrendszer is más”. Felhívták ugyanakkor a figyelmet: „A perbelihez hasonló felületeken megjelenő sérelmezett közlések esetén a személyiségi jogi keretek között kereshet az érintett jogvédelmet.”

A Fővárosi Ítélőtábla kötelezte Mészáros Lőrincet, hogy fizessen meg az államnak 48 000 forint le nem rótt fellebbezési illetéket. Az Index szerint Szigetvári továbbra is fenntartja állítását, miszerint Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja, így a pereskedés folytatása más jogcímen valószínűsíthető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.