Úgy tűnik, egyre forróbb a talaj a fideszes Simonka György lába alatt, ugyanis miután megírtuk, hogy letartóztatták az egyik üzlettársát, most az derült ki, hogy egy újabb ügyben indult nyomozás, ami a kormánypárti képviselőt is érinti. Értesüléseink szerint ezúttal a fideszes Tényi István feljelentése alapján indult eljárás, aki a 24.hu cikke miatt fordult a hatóságokhoz. A portál még február közepén számolt be arról, hogy Simonka rokonsága és ismeretségi körének tagjai egymás között osztották az uniós pénzt, majd az ezért kiszabott bírság miatt a Közbeszerzési Hatóság döntését bíróságon támadták meg. A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek lefolytatásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg.
A szóban forgó cikk szerint 2012-ben Magyarország és Románia sajtókapcsolatainak javítására több mint 60 millió forint uniós forrást lehetett felhasználni. A pénzt a Magyarország–Románia határon átnyúló együttműködési programon keresztül terítették szét a két országban. Az összeg fölött rendelkező hazai szervezetek közé pedig bekerült a Simonka Györgyhöz köthető Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány (DBMT) is.
A szervezet kuratóriuma úgy határozott, hogy
24 millió forintért helyben, Pusztaottlakán elindítják a Közös sajtószolgáltatás a határ menti térség jobb informálása érdekében elnevezésű programot.
Ugyanakkor a DBMT vezetői nem írtak ki közbeszerzési pályázatot, hanem úgy döntöttek, hogy helyi vállalkozásokat bíznak meg a munkákkal. Három cégtől kértek ajánlatot. Ezek közül két társaságnak nem sikerült érvényes pályázatot benyújtania, így a nyertes a Simonka család érdekeltségébe tartozó Család-Tour Kft. lett. A társaságban Simonka feleségét, édesanyját is meg lehet találni. Az időközben Likefest, majd Mentor Menedzsment névre váltó vállalkozás az összegért vállalta egyórányi rádióműsor, néhány kiadvány és három médiatréning megszervezését.
Csakhogy néhány héttel a szerződéskötés után a Közbeszerzési Döntőbizottság egy bejelentés alapján vizsgálatot indított.