Belvárosi üvegház és sportközpont

Még nem tudni, mikor és mennyiből készül el az V. kerület kiemelt beruházása.

2017. 05. 13. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány szerint minden magyarországi járásban kell egy sportközpont, a „Belváros járásban” pedig még nincs ilyen – mondta tegnap Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere lapunk kérdésére a Vadász utca 30. szám alatti „megroggyant” lakóház helyére tervezett üvegpalota bemutatásakor. A politikus szerint többek között ez az indoka annak, hogy még azt sem tudni, mennyibe fog kerülni a régi épület bontása és az új építése, mégis a kormány idén márciusban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a beruházást.

Kérdéses, mikor és milyen forrásokból kezdődhetnek meg a munkálatok, ugyanis az önkormányzati többségi tulajdonú ingatlan hat lakásában még magántulajdonosok élnek. – Három lakóval megegyeztünk, hárommal még nem, és ha nem sikerül egyezségre jutnunk, akkor a fővárosi kormányhivatalnál megindítjuk a kisajátítási eljárást – mondta Szentgyörgyvölgyi Péter, aki szerint korábban már volt egy tanuszoda a belvárosi Molnár utcában, de a kilencvenes években bezárt.

A négyszintes épületben a pinceszinten lesz egy tanuszoda, sőt egy 25 méteres medence felnőtteknek, egy kisebb wellnessrészleg, fölötte lesz egy nagy közösségi tér, afölött egy kosárlabdapálya, amelyik teremfocira, tornaórák megtartására is alkalmas. Itt két kisebb terem is épül egyéb „száraz sportoknak”, de két mászófalat is kialakítanak, a tetőtér pedig a fitnesz, a pihenés és a szórakozás helyszíne lesz. Az épület tervezője Skardelli György építész, aki többek között a Papp László Budapest Sportarénát is tervezte. Szerinte egyik fő cél a belváros elnéptelenedésének megakadályozása, ezért a lakossági célú, kisebb léptékű, de XXI. századi létesítményeké a jövő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.