Megtiszteltetés számomra, hogy támogatásáról biztosított Lázár János miniszter – ez áll a hódmezővásárhelyi Hegedűs Zoltán fideszes polgármester-jelölt terjesztésre váró szórólapján, amely megelőzi a jelölt alkalmasságáról szóló egyéb érvek felsorolását. Vele fog megmérkőzni február 25-én a függetlenként induló Márki-Zay Péter, akit az összes ellenzéki párt – akár kéretlenül is – a támogatásáról biztosított a településen. Alig négy éve 61 százalékos többséggel választották meg a – közelmúltban elhunyt – fideszes Almási Istvánt Hódmezővásárhely polgármesterének, a fennmaradó szavazatok pedig megoszlottak a helyi ellenzéki jelöltek között. Ez már önmagában mutatja, hogy milyen kihívás elé néz a független jelölt, aki „kiábrándult fideszes”-ként jellemzi magát, és aki – szokatlanul – a fideszesek támogatását szeretné elnyerni. Hódmezővásárhelyen annak eredtünk nyomába, miként vélekednek az esélyekről a helyiek.
– Hegedűs Zolit támogatom majd. A lényeg, hogy rosszabb ne legyen! – mondta lapunknak egy idősebb nő, aki a város főterén sietett át. A sétálóutcára szemeteszsákokat és seprűket hordozva három nő fordult ki, a közmunkásokra jellemző láthatósági mellényüket – hogy csak alig legyen észrevehető – gondosan behajtogatták a zsákok közé.
A lelkünkre beszéltek, hogy csak akkor nyilatkoznak, ha személyük nem derül ki, mert féltették a közmunkásállásukat – beszélgetésünk is innen indult. – Minek nekünk Szegedre tartó új villamos vagy az új utcakő? Munka kell, de többünknek csak a közmunka maradt – nyilatkozta a társaság legfiatalabb tagja. Egyedül ő mert beszélni arról, hogy Márki-Zay Pétert támogatja majd, hátha több munkahelyet tud teremteni, mint a fideszes vezetés.
Ezen a ponton érdemes átugranunk a Fidesz hódmezővásárhelyi irodájában szerzett tapasztalatainkra, mikor a párt helyi képviselőit igyekeztünk megszólaltatni – sikertelenül. Várakozásunk során a párt egyik munkatársától érdeklődött egy időszaki segédmunkából élő férfi, hogy milyen lehetőségek vannak a városban közmunkához jutni, ha megszűnik a munkaviszonya. Tehát nem a helyi munkaügyi hivatalhoz vagy az önkormányzathoz fordult, hanem a Fidesz helyi irodájához. Távozásakor bizakodás látszódott tekintetében, annak ellenére is, mikor keserűen tudomásul vette, hogy szükség esetén mennyire kevés bérre számíthat.
– Helyi vállalkozó vagyok, aki néha közszereplést is vállal – beszédesen ezzel hárította kérdéseinket egy középkorú férfi. Egy nyugdíjas férfi pedig a város főterén, ahol a Fidesz színeiben Hegedűs Zoltánnak gyűjtötte az aláírásokat, azt kérdezte: Ön szerint jönne ennyi milliárd a városba, ha az ellenzék vezetné? Majd azonnal válaszolt is: Aligha. – Ne vicceljen, tudja, milyen itthon – vetette oda, amikor megjegyeztük, hogy elvileg a városvezetés politikai színezetétől függetlenül kellene érkeznie egy településre az uniós és kormányzati forrásoknak. A helyi ellenzékkel és a független jelölttel szemben sem volt rossz szava, sőt, megjegyezte, hogy „ott is vannak jó emberek”. A várost szerinte jól irányítja a Fidesz, de beszélgetésünk során – szinte vétlenül – kibukott belőle a vezetés egyik gyenge pontja. – No jó, a fiam is elköltözött Budapestre, mert nem tudta a munkaadója itt megfizetni – mondta.
– A tanultabb fiatalok Szegedre mennek, esetleg a porcelángyárban vagy egy-két közepes-nagyobb cégnél tudnak elhelyezkedni, de más nincs, csak a „százhúszas” bér – mondta lapunk kérdésére egy huszonéves férfi, aki az említett okokból lépett a honvédségbe. Az őt kísérő középkorú nő fogadkozott, hogy nem foglalkozik a helyi politikával, mert az túl „mocskos” számára – szavazni sem szokása –, ám egy jelenség mellett nem tudott elmenni szó nélkül. – Egyre inkább nyugdíjastelep ez a város – mondta.
– Ha választhatnék, a Fidesz támogatását szeretném kérni, de mivel igencsak lejáratták magukat, azt sem fogadnám el. Ezért is lettem független jelölt – mondta lapunknak a helyi politikai viszonyokra reflektálva Márki-Zay Péter független polgármesterjelölt. Bár a sajtót bejárta, hogy utcájukba aznap helyeztek térfigyelő kamerákat, amikor bejelentette indulását, Márky-Zayt ez kevésbé zavarja, a kamerákra is szomszédai, barátai hívták fel a figyelmet. Elmondása szerint a helyi polgárokat igyekszik elrettenteni a kormánypárt attól, hogy felvállalják nézeteiket, illetve az ő társaságát.