Százötvenmilliós hitelt vett fel az LMP

A zöldpárt már nagyon készül a közelgő választásra.

Katona Mariann
2018. 02. 02. 18:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a kampányra készül az LMP, pénteken 150 millió forintos hitelt vettek fel – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint az ellenzéki párt a Csányi Sándor vezette OTP Bankkal szerződött, a konkrét konstrukció pedig folyószámlahitel. Úgy tudjuk, az LMP legutóbbi kongresszusa döntötte el, hogy a hatékonyabb országgyűlési kampány érdekében így pótolják ki költségvetésüket. Egyúttal azt is vállalták, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ezzel az összeggel is nyilvánosan elszámolnak majd.

Az április 8-i választáson induló pártoknak egyébként az államtól is jár majd pénz a kampányra, méghozzá nem is kevés. A támogatás két részből áll. Az egyik, hogy egyéni jelöltenként kapnak egymillió forintot úgynevezett kincstári kártyán, vagyis nem készpénzben. A másik a lényegesen jelentősebb tétel; a pártok annak függvényében jutnak további pénzhez, hogy hány egyéni jelöltjük van. Ha például mind a 106 körzetben – ahogy az LMP is ígéri – indulnak saját képviselőjelölttel, akkor további csaknem 600 millió forint üti a markukat.

Fontos azonban, hogy ezt a pénzt csak a hivatalos kampányidőszakban, vagyis a voksolás napját megelőző ötven nap alatt használhatják fel. Már ez sincs messze, ugyanis a hivatalos kampány két hét múlva, február 17-én kezdődik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.