A rászorulók élelmiszercsomagjait is vizsgálja az OLAF

A fideszes politikusok szívesen fotózkodtak a dobozokkal, amelyek tartalmát gyanús körülmények közt szerezték be.

MN
2018. 03. 23. 10:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb magyarországi ügyben nyomoz az OLAF, vagyis a Csalás Elleni Európai Hivatal: a 24.hu információi szerint úgynevezett előzetes eljárásban vizsgálja, hogy történt-e csalás vagy szabálytalanság az EU-s finanszírozásból megvalósuló Rászoruló személyeket támogató operatív programban (RSZTOP) kiosztott élelmiszersegélyek beszerzésénél.

Az élelmiszercsomagokat a legnagyobb nélkülözésben élők megsegítésére szánták, 2017 decemberében például 11 ezer csomagot juttattak el a rászorulókhoz. A dobozokon ugyanakkor elfért némi kormánypropaganda is, és mindegyiken ott virított, hogy „Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához”. Fideszes képviselők is szívesen fotózkodtak, amint épp átadják a nélkülözőnek a dobozokat.

A csomagok beszerzése körül azonban súlyos visszaélések gyanúja merült fel: Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének a kutatásai szerint ugyanis lényegében egyetlen cégcsoportra írták ki a pályázatokat, és ha valaki más is indult, azt kizárták vagy ajánlatát érvénytelenítették. Az egyik legutolsó, 2. szakasz néven futó közbeszerzést, amelynek keretösszege 13,7 milliárd forint, eleve nem bontották részekre, így esélyt sem adtak a helyi vállalkozásoknak, csak a nagy konzorcium tudott mindenféle termékkel pályázni. 

Az élelmiszercsomagok kiosztása eleve éveket késett: az Európai Bizottság már 2014 decemberében jóváhagyta a döntően uniós forrásból megvalósítandó, harmincmilliárd forintos keretösszegű programot, és a kormány azt ígérte, hogy 2015 januárjában el is indítja. Az első csomagokat azonban csak 2017 nyarán kezdték – szintén államtitkári segédlettel – kiosztani a rászorulóknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.