Áderék odaszóltak, gyorsan lett 200 millió a nagy találmányra

Az innovációs hivatal elnöke gyorsan intézkedett, pedig csak egy prototípus épült a víztisztító konténerből.

MN
2018. 03. 22. 5:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hivatalos utat megkerülve lobbiztak Áder János köztársasági elnök környezetéből, hogy soron kívül kapjon 200 millió forintot egy cég a 2016-os,budapesti Víz Világtalálkozó magyar sztártalálmányának legyártásához – írja a 24.hu egy, a birtokába került hangfelvételre hivatkozva.

Áder az utóbbi években környezetvédő imázst épített magának, és az ENSZ által megrendezett Víz Világtalálkozó (Budapest Water Summit) különösen jó alkalom volt számára, hogy ezt demonstrálja. „A víz ma a legveszélyeztetettebb erőforrás, ezért el kell érni, hogy a víz váljon a politikai gondolkodás és cselekvés legfontosabb kérdésévé” – mondta a köztársasági elnök a megnyitón.

A széles körű nemzetközi figyelmet biztosító rendezvény előkészítésébe azonban kis hiba csúszott: késésben volt a házigazda standjának fő helyére szánt magyar találmány megvalósítása. Már csak pár hónap volt hátra a megnyitóig, amikor kiderült, hogy még jelentős összegű támogatásra is szüksége lenne az Aquaprofit Zrt.-nek az IWAT (Intelligent Water Aid Technology) névre keresztelt mobil ivóvíz-előállító konténerének elkészítéséhez.

A 24.hu információja szerint a problémát úgy oldották meg, hogy Áder János környezetéből odaszóltak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalba, hogy kellene egy kis segítség, azaz 200 millió forint. A legmagasabb helyről érkező telefon komoly feladatot adott Pálinkás Józsefnek, az innovációs hivatal vezetőjének, aki egy belső megbeszélésen jelentette be: „Van itt egy projekt, amit meg kell oldani, és én majd megoldom a saját keretemből”.

A hangfelvétel akkor készült, amikor már működnie kellett volna a gépnek, de az innovációs hivatal elnökében kétségek támadtak, hogy lesz-e egyáltalán valami a projektből. Pálinkás a munkatársai előtt viccelődött a víztisztítóval: „Meg kell nézni, hogy működik-e a berendezés, mert ha nem működik a berendezés, akkor az Aquaprofitnak fogok egy levelet írni, másrészt a köztársasági elnök úrnak, hogy elnök úr, mi van má’?”

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 24.hu-nak küldött válasza szerint a pályázó valóban úgy kapott pénzt, hogy csak egy prototípus elkészítését vállalta, vagyis a kiállításon való részvételen kívül nem vártak el tőle semmilyen piaci sikert.

Az Aquaprofit Zrt. komoly cégnek számít a vizes szakmában. Mészáros Lőrinc vállalkozása mellett kapcsolódhatott be például egy milliárdos békési vízminőségjavító-projektbe, ahol a Drén-Aqua Konzorcium nettó 8,213 milliárd forintos részfeladat elvégzésére kapott megrendelést. Ebben a munkában azonban nem volt szerencséje a Nádasi Tamás és Udud Péter tulajdonában álló társaságnak, egy elszámolási vita miatt éppen a Víz Világtalálkozó előtti hónapokban gondjai voltak az alvállalkozóival is: 2016 szeptemberében még végrehajtást is elrendeltek cég ellen.

A cégtől nem válaszoltak a 24.hu kérdésére, hogy a világtalálkozó után gyártottak-e további darabokat az IWAT-ból, vagy csak a prototípus készült el belőle a világtalálkozóra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.