Havi 2,5 milliós láthatatlan jövedelme van a fideszes képviselőnek

Szatmáry Kristóf képviselőként nem vehetne fel tiszteletdíjat az MKB két pénztárától, de azért megoldották.

MN
2018. 03. 23. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Havi 2,5 millió forintos, a vagyonnyilatkozatában nem szereplő jövedelemre tesz szert Szatmáry Kristóf fideszes képviselő, kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos az MKB Bank két pénztárában betöltött pozíciójából – derítette ki a 24.hu. Szatmáry az elnöke az MKB nyugdíj-, valamint az igazgatósági elnöke az egészség- és önsegélyező pénztárának. 2016-ban került a testületekbe, amikor az MKB még állami tulajdonban volt (a Magyar Nemzeti Bank a feltőkésítés után kormányközeli üzletembereknek adta el a pénzintézetet).

A fideszes képviselő előzetesen lemondott az egészségpénztár igazgatósági elnökeként őt megillető tiszteletdíjról, de ez nem volt nagy áldozat, hiszen a tagokhoz hasonlóan csak jelképes, havi húszezer forintos tiszteletdíj járt neki a takarékosság jegyében. Mégsem ingyen végzi a munkát. A pénztár közgyűlése úgy döntött, az igazgatótanácsi elnököt költségtérítés illeti meg: elszámolhat bizonyos juttatásokat számla ellenében, nem is kis összegben – egyebek mellett reprezentációs kiadásokra 2016-ban egymillió forintot fordíthatott.

Később egy újabb közgyűlésen újabb döntés következett: beemelték az elszámolható juttatások közé például a taxiköltséget is, illetve szolgálati autót szavaztak meg neki, és ami még fontosabb: az igazgatótanácsi tagok korábban egységesen havi húszezer forintos tiszteletdíját 2016 októberétől ötvenezer forintra emelték, az elnöknek, vagyis Szatmárynak pedig havi egymillió forintos honoráriumot állapítottak meg. Mivel képviselőként nem vehette fel, hamarosan biztosítássá alakították ugyanakkora értékben.

2016 végén Szatmáry Kristófot beválasztották az MKB nyugdíjpénztárának az igazgatótanácsába, és ott is azonnal elnök lett. Majd lemásolták az egészségpénztári forgatókönyvet: Szatmáryt a nyugdíjpénztárnál is egymillió forint illette meg havonta, úgy, hogy a javára ilyen összegű biztosítást köthet a pénztár. A többi igazgatótanácsi tag havi tiszteletdíja a korábbi években megszokott hatvanezer forint maradt, de ők is kérhették, hogy biztosításban jussanak hozzá.

A két pénztártól tehát összesen havi 2,5 millió forintos jövedelemhez fér hozzá a miniszteri biztos. Mivel tiszteletdíjként nem vehetné fel, ezért a pénztárak biztosítást kötnek a javára. Ezt fejeli meg évente összesen 3 millió forint értékben elszámolható juttatás, költségtérítés, de mindezeknek nincs nyomuk Szatmáry Kristóf képviselői vagyonnyilatkozatában a jövedelmek között. Ott az országgyűlési képviselőségért járó 224 ezer forint mellett a miniszteri biztosként felvett havi 748 ezer forintot említi csak.

A Fidesz a 24.hu kérdésére azt közölte: a Szatmáry vagyonnyilatkozatában foglaltak megfelelnek a valóságnak. Elismerték, hogy a képviselőnek vannak személybiztosításai, de szerintük azok szerepelnek a vagyonnyilatkozatában. 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.