Ingyenessé tenné az elkerülő utakat a Jobbik

A legerősebb ellenzéki párt más forrást keresne az utak állapotának javításához.

MN
2018. 03. 22. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik az elkerülő utak ingyenessé tételét és az autósok terheinek könnyítését ígéri kormányra kerülése esetére – írja az MTI.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy több kerületben és nagyvárosban nőttek a parkolási díjak, miközben nem bizonyított a díjkötelesség forgalomszervező szerepe, és semmiféle ellenszolgáltatás nem jár érte.

A Jobbik a parkolási rendszer felülvizsgálata mellett a 24 órás autópálya-matrica bevezetését is javasolja arra hivatkozva, hogy sokan igénybe nem vett szolgáltatást fizetnek ki a 10 napos vignettával.

A politikus jelezte: meg kell vizsgálni, van-e haszna a tranzitútvonalaknak, az elkerülő utakat pedig ingyenessé kell tenni, más forrást keresve az utak állapotának javításához.

Z. Kárpát Dániel megkérdőjelezte, hogy legitim-e fenntartani a fizetős parkolást. Példaként hozta: ellenzi, hogy egy óbudai egészségügyi intézménynél fizetni kelljen egy óbudainak.

A jobbikos politikus kitért arra is, hogy le kell ülni a magántulajdonú parkoló cégekkel, azok ugyanis milliárdos profitot zsebelnek be, miközben az önkormányzatok csak pár millióhoz jutnak. Jelezte: elsősorban állami vagy önkormányzati hátterű üzemeltetőkre lenne szükség.

Az alelnököt kérdezték arról, hogy Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy interjúban azzal vádolta a Jobbikot, hogy abban továbbra is vannak nácik, csak most nem aktívak. Z. Kárpát Dániel úgy reagált: nehéz helyzetben lévő pártok tesznek kétségbeesett kijelentéseket és ilyenkor kommunikációs „túlszaladások” is vannak, azonban a Jobbik „nem kíván ebbe a mocsárba belemenni”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.