Németh Szilárd szerint csak ócska színjáték az ellenzéki huzavona

Még mindig minden mögött Sorost látja a rezsibiztos.

MN
2018. 03. 22. 7:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hónapok óta tartó ellenzéki huzavona csak egy ócska, a választókat megtéveszteni szándékozó színjáték – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Németh Szilárd, aki egyetlen interjúban kilencszer mondta ki Soros György nevét.

A Fidesz alelnöke a csütörtöki lapszámban hangsúlyozta: ők az embereket akarják elérni, nem pedig azt hallgatni, hogy kinek kivel kellene összefogni a Soros-féle elképzelések megvalósítására.

Arra a felvetésre, miszerint az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek kifogásolják, hogy Orbán Viktor nem vitázik velük, leszögezte: semmi értelme, hiszen már minden szereplő egyértelművé tette, hogy mit képvisel a legfontosabb kérdésekben. „Mi azt a munkát szeretnénk az emberekkel együtt tovább folytatni, amibe 2010-ben belekezdtünk, ők a 2010 előtti világot állítanák vissza” – mondta az alelnök.

Németh Szilárd felmondta a leckét is: a kormánypropagandát hangoztatta, miszerint a három hét múlva esedékes választás igazi tétje az, hogy „bevándorlóország leszünk, vagy megmaradunk magyar Magyarországnak”. Párttársaihoz hasonlóan azt sem felejtette el hangsúlyozni, hogy a döntés nem is négy évről, hanem évtizedekről fog szólni.

Hozzátette: az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás fejlesztése, a nyugdíjak értékállósága, a bérek emelése akkor lehetséges, ha a magyar emberek által megtermelt és befizetett adóforintokat nem a bevándorlókra, hanem a magyar családokra, pedagógusokra, orvosokra, nővérekre, ápolókra és nyugdíjasokra tudják költeni.

A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás kapcsán elmondta: nagyon helyes, hogy a Fideszben megszólalt a vekker, hiszen elszántság, bátorság és kitartás nélkül nem lehet győzni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.