Két és fél, három órán át kell sorban állni Budapesten két XI. kerületi szavazókörnél a 2-es számú fővárosi választókörzetben – tudósított a Hír TV. A Bocskai úton, egy általános iskolában van több szavazókör is, ezek közül a 35-ös számúhoz több ezren állnak sorba, hogy leadhassák szavazatukat.
A voksolásra várakozók közül sokan kétségbe estek, amikor a sort megpillantották. Egyesek úgy döntöttek, hogy végigállják, mások elriadtak a szavazástól az embertömeg láttán.
A terhelés egyik oka a sok átjelentkező lehet, hiszen a kerületben sok vidéki egyetemista is él a kollégiumokban. A 35-ös szavazókört jelölték ki az átjelentkezéssel szavazóknak, itt több mint 11 000-en szerepelnek a névjegyzékben – közülük délután 15 óráig 4432-en szavaztak.
Ha 19 órakor, tehát a hivatalos urnazárás idején is ugyanekkora lesz a sor a Bocskai úti iskolánál, akkor akár 22 óráig is elhúzódhat a 35-ös szavazókör bezárása, és a szavazatszámlálás még tovább is. Aki ugyanis sorban áll 19 órakor, még mindenképpen leadhatja a szavazatát.
Ugyancsak nagyon sokan szavaznak Budapesten a VII. kerületi Kertész utcában (5496 szavazó a névjegyzékben), illetve a XIII. kerületi Kárpát utcában (8987 szavazó).