Állítólag puskalövéssel indult a választás a somogyi faluban

Terepjárót és durranást emlegetnek, de a rendőrség nem talált semmilyen nyomot. Kisriport.

Röhrig Dániel
2018. 04. 08. 14:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rinyabesenyőben reggel hat óra után pár perccel csend van és nyugalom. A templom zárva, a szavazóhelyiség nyitva, amióta viszont Marika néni meghalt, a kocsma nem nyit ki. A települést túlnyomórészt cigányok lakják egyébként, és azt mesélik, nemigen isznak, ki-ki otthon poharazgat csak párszor, magában.

Rinyabesenyő eldugott falu, helyben csak közmunka akad, aki mást szeretne, annak a közeli Nagyatádra kell utaznia. Azt kérdezem a korán kelőktől, szerintük ki fog ma nyerni. Közülük mindenki a kormánypártra teszi az ×-et – mondják egységesen. Az egyik srác azt is hozzáteszi, hogy mert meg is mondták nekik. – Ki mondta meg? – kérdezgetem tovább – erre annyit mond, hogy „hát a tévé”. – Lesznek stadionok, meg minden – folytatja, de amikor azt kérdezem, hogy itt is, Rinyabesenyőben, arra már csak mosolyog, azt nem hiszi. Beszélgetőtársam öccse azt mondja, a Fidesz megvédi a magyarokat, míg a többiek csak bontanák a kerítést. A tévében hallotta ő is, errefelé így tájékozódnak.

A bátyja veszi vissza a szót, és megjegyzi, hogy a település nyugodt, nincsenek nagyobb balhék errefelé, majd félvállról megjegyzi, hogy tegnap összeszaladt azért a falu, amikor lőttek egyet a falu elején. Nem tudják, ki lehetett, mert rögtön elhajtott.

Pál is megerősíti, amit a srácoktól halottam, a testvére hívta ki a rendőrséget. Gáborék, amikor hallották a lövést, kiszaladtak az utcára, és annyit láttak csak, hogy egy ember hátradobja a puskáját, aztán beugrik a terepjáróba. Gábor szerint volt vele még valaki, tehát ketten lehettek. Amikor azt kérdezem, mi lehetett szerinte a lövés oka, azt mondja biztosan vadászok voltak. Kóbor kutyát lőttek, vagy túl sokat ittak, de azért mégsem kellene a házak között lövöldözni, ezért is hívta a rendőröket.

Kérdésünkre Bakó Zsuzsanna, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megerősítette a bejelentést. A következő közleményt juttatta el lapunkhoz: \"A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra 2018. április 7-én Rinyabesenyő településre vonatkozóan valóban érkezett egy lövésre utaló bejelentés, amivel kapcsolatban a rendőrség részletes adatgyűjtést végzett. Az adatgyűjtés megállapította, hogy sem bűncselekményre, sem szabálysértésre utaló körülmény nem merült fel.\" Így az ügyben nyomozás sem indult.

Gáborral szót váltunk a politikáról, és kiderül, ő is kormánypárti. Szavazna az ellenzékre is, ha össze tudnának fogni. Gábor a helyi cigány önkormányzat elnöke, fontos véleményformáló a faluban. Azt mondja, nem megy nekik jobban, igaz, a fizetéseik emelkedtek, de ezzel együtt a kenyér ára is. Inkább legyek szegény, tudva hogy meglopnak, csalnak és hazudnak, mint félve lépjek ki az utcára. Kérdezem, hogy attól nem tart-e, hogy a Fidesz retorikájában egyszer csak ők, a cigányok lesznek az új ellenségkép? – Ha így lesz– vonja meg a vállát –, leváltjuk majd őket, hiszen sokan vagyunk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.