Következő mérkőzések
Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

Baranyi Krisztina: Akar itt valaki kormányváltást?

Az Együtt VIII. kerületi jelöltje szerint senki nem hajlandó visszalépni.

Lakner Dávid
2018. 04. 07. 8:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, a VIII. kerületben már nem sikerül összehozni, hogy egy esélyes ellenzéki jelölt induljon a Fidesz politikusa ellen. Baranyi Krisztina arról írt legalábbis péntek éjjel Facebook-oldalán, hogy bár tárgyalásra hívta az indulókat, nem sikerült megegyezni semmiben. Mindezt annak ellenére, hogy állítása szerint mind úgy gondolták: csak egy ellenzéki jelölt indulása esetén lehet legyőzni Kocsis Mátét.

Ez persze eleve problémás lenne, hiszen a Jobbik mindegyik körzetben indul, így két jelölt mindenképp lenne, hacsak a baloldal összes képviselője nem lép vissza. Dúró Dóra már négy éve is versenyben volt, akkor 13,3 százalékot ért el.

Baranyi szerint az általa kezdeményezett egyeztetésre két politikustársa, a DK-s Ara-Kovács Attila és az LMP-s Jakabfy Tamás ment el. A Gyurcsány-párti politikus megerősítette korábbi álláspontját: elnökségi döntés alapján csak arra van lehetősége, hogy elfogadja a javára szóló visszalépéseket. Jakabfy szerint nincs olyan helyzet, amely alapján ő visszalépne, és nem is tud néhány óra alatt erről elnökségi döntést kérni.

Az Együtt jelöltje hozzátette, Dúró Dóra és a momentumos Cseh Katalin nem reagált a megkeresésére. Utóbbi viszont a poszt alatti kommentben jelezte: csak este olvasta a késő délután írt ímélt. „Az általad írt beszámoló alapján is sajnálatos módon látszik az, hogy a választókerületben nincs esély arra, hogy egy esélyes ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel. Az ilyen választókerületekben mi továbbra is azt tesszük, amit a korábbiakban is képviseltünk: arra buzdítunk minden választót, hogy egyéniben szavazzon az esélyes jelöltre, listán pedig arra a pártra, amelyet szívesen látna a parlamentben. Bízom abban, hogy vasárnap a taktikai szavazók lesznek többségben” – írta Cseh Katalin.

Ara-Kovács szombat reggel azt közölte Facebook-oldalán: a felmérések őt és a DK-t hozták ki a leginkább támogatottnak, ezért nem lép vissza. „Én sajnálom a legjobban, hogy a kevésbé támogatott jelöltek közül gyakorlatilag mindenki elutasítja, hogy ma saját korábbi vállalásának megfelelően döntsön. Tartok tőle, hogy már korábban sem vették komolyan ígéretüket” – üzente Ara-Kovács.

Jakabfy az éjjel az oldalán írt hozzászólása alapján már lemondott a körzetről: „Egyrészt sok visszalépés esetén én vagyok legközelebb Kocsishoz, másrészt viszont még 8-10%-kal mögötte, így csak különösen magas részvétel esetén előzhető.”

Baranyi azzal a kérdéssel zárta posztját: „Akar itt valaki kormányváltást?” Arról ugyanakkor nem szólt, ő maga tervezi-e a visszalépést másik jelölt javára.

Négy éve egyébként a fideszes Vas Imre nyerte a körzetet 38,3 százalékkal, a baloldali összefogás jelöltje, Pál Tibor 37 százalékkal a második lett. Jakabfyra akkor 8,3 százaléknyian szavaztak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.