Rácsukták a várakozó londoni magyarokra a kaput

Hiába mentek szavazni, sokan a külképviselet kapuján kívül rekedtek.

Unyatyinszki György
2018. 04. 08. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Londoni idő szerint délután hat órakor bezárták a magyar külképviselet kapuját, ahol többtucatnyi külföldi magyar szeretett volna még szavazni – jelezte egy Westminster Abbey-nél sorba álló olvasónk, aki még épp bejutott.

A szavazókörben – ahol már nem volt óriási a várakozók tömege – a határidő pillanatában beálltak a sor végére a külképviselet munkatársai, s kijelentették, hogy „ez a vége”, aki utánuk érkezik, már nem szavazhat. A probléma az, hogy több tucat ember a hosszú várakozási idő miatt a kapu, illetve a sor mellett állt, így őket lényegében kizárták, hiába értek oda a határidő előtt a szavazókörhöz.

Egy angliai diák, Nagy Dénes András szerint nagyjából 35 ember nem tudta leadni a szavazatát. Tanácstalanul várnak a kapunál, hogy mi történhet. Elmondása szerint egy nő szeretett volna jegyzőkönyvet felvetetni, de ahogy a csukott kapun keresztül próbált beszélni a bent álló hivatalos személyekkel, egy biztonsági őr még belülről hátrébb is lökte. Egyelőre tudomásunk szerint nem készült jegyzőkönyv.

A londoni panasszal megkerestük a Külgazdasági- és Külügyminisztérium konzuli tájékoztatási és ügyeleti központját, ahol kérdésünkre azt válaszolták, hogy „akik a nagykövetségi szavazásokon sorban állnak, leadhatják szavazatukat”. Ebben az esetben a kérdés tehát, hogy mi számít sornak.

Korábbi londoni beszámolónkat itt olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.